A fizikai és lelki bántalmazásokat értelmileg akadályozott 7-16 éves gyermekek ellen követték el a dunavecsei oktatási intézményben, amelyről egymástól független vallomásokból értesültek a rendőrök. Az eddigi meghallgatások alatt pedagógusok, a gyerekek szülői, nevelőszülői, gyámjai számoltak be sorozatosan alkalmazott fizikai erőszakról.
5 éve nevezték ki az igazgatót
Több gyereket is meghallgattak már, a tanúk valamennyien az intézmény vezetőjét nevezték meg elkövetőként. A Magyar Narancs úgy tudja, van olyan bántalmazott gyermek, aki az elszenvedett erőszak miatt nem mer az iskolába járni. A dunavecsei EGYMI-ben öt évvel ezelőtt váltottak vezetőt, akkor az ott már hosszú ideje dolgozó L. M.-et nevezték ki az iskola élére. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Újabb 5 évre nevezték ki
Kinevezését augusztus közepén további öt évre támogatta a kiskőrösi tankerület függetlenül a júniusban indult nyomozástól. Az intézmény igazgatójával szemben a területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa, az egyik bántalmazott gyermek gyámja tett feljelentést.
Nyomozást rendeltek el
A kunszentmiklósi rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a tanúkihallgatások illetve a beszerzett iratok alapján a nyomozást a kecskeméti rendőrkapitányság hatáskörébe utalták. A bűncselekmény gyanúja kiskorú veszélyeztetéséről átminősült közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettére.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem függesztik fel
A tankerületnél rákérdezett a portál, nem tartanák-e indokoltnak a vezető felfüggesztését, az intézményben vizsgálat lefolytatását. Válaszukban viszont kifejtették, nem tervezik egyik lépést sem megtenni. Intézkedni pedig akkor fognak, ha meggyanúsítják az igazgatót. A tankerület azt közölte a lappal, az intézmény vezetőjének megbízása 2029. augusztus 15-ig tart, munkája folytatásával mind a fenntartó, mind pedig a nevelőtestület egyetértett.
Bosszúhadjárat indult?
A lap megkereste az érintett intézményvezetőt, L. M. a nyomozásról illetve a kialakult ügyről azt mondta, hogy nyilatkozattételre nem rendelkezik fenntartói engedéllyel, valamint bosszúhadjárat részének tekinti az ügyet: „Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye.”
Többen feljelentést tettek
A lap információi szerint a bántalmazott gyermekek köre szélesebb nyolc főnél, várható, hogy a nyomozás alatt újabb sértettek, illetve felnőtt képviselőik fognak jelentkezni. A tanúk beszámolói szerint már korábbi tanévek során is került sor bántalmazásra. Továbbá az iskola egyik korábban végzett 17 éves diákja is tett feljelentést, aki szintén fizikai, lelki bántalmazásról számolt be. Állítása szerint a vezetőtől számos alkalommal (egyszer az osztálytársai szeme láttára) szenvedte el ezeket.
Az irodájában verte meg
A gyámhivatal, valamint a nevelőszülők mellett egy apuka is feljelentette bántalmazás miatt L. M.-et. Ugyanis több alkalommal tapasztalta a tanévben, hogy gyermeke kisírt szemekkel jött ki az iskola épületéből. A kisfiú ilyenkor arról számolt be, hogy az igazgató felvitte az irodájába és megverte. A gyerek elmondása szerint ilyen többször is előfordult.
Bese Gergőnek köszönheti a kinevezését
A szülő a feljelentésében azt is előadta, hogy az igazgató tagadja a történteket. A sorozatos bántalmazás nyomairól ugyanakkor több képet készített, amelyek fizikai erőszak jeleit mutatják, A fiú derekán, térdén, lábszárán, combján bevérzések, lilás-sárgás véraláfutások keletkeztek. Az értelmileg akadályozott diákokkal foglalkozó iskola vezetője állítólag Bese Gergőnek köszönhetően lett a helyi katolikusok világi elnöke és szervezte a dunavecsei katolikus bált. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció