Egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha Lujza tér jövőbeni alakja. A felújítási munkálatok részeként nem csak új térburkolat kerül a területre, hanem az eredetileg tervezettnél is több fát ültetnek. A szakemberek szerint „szuper zöld” lesz a megújuló Blaha.

Rácáfoltak a kétkedőkre

Valószínűleg az idei ősz egyik legjobban várt közterületi munkája volt a fővárosban a Blaha Lujza tér átalakítása. „Az építés során már jó előre megkaptuk, hogy túl sok a térkő és túl kevés a zöld. Nos a Blaha sose volt még ennyire zöld, mint most” – írta Facebook-posztjában Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bezöldült a terület

A város egyik legfontosabb közlekedési csomópontja a Blaha Lujza tér, ahol a korábbi áruház előtti autóparkolókat kiemelt zöld kazetták váltották fel. A fák mellett pedig a cserjék és az évelők tömegének a betelepítése is elkezdődött.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Begyökeresedhetnek a fák  

Kezdetben az árnyékért csak a megtartott fák lombsátrai felelnek majd, ehhez nőnek majd hozzá azok a tavaly ősszel és most beültetett fák, amelyek előkészített termőhelyen kezdhetik a begyökeresedést. Minden új fahelyhez automata öntözést telepítettek, a burkolatba kerülő fák alatt és mellett pedig a város legnagyobb összefüggő szerkezeti talaját alakították ki – írta a szakember.

Raktározza a csapadékvizet

A központi térrész érdesebb, kiskockaköves területe teljes egészében képes elnyelni és helyben a fák számára raktározni a csapadékvizet is. A fák mellett a helyi nyári klímát a visszahelyezett és újra működőképes ikonikus vízjáték teszi majd elviselhetőbbé.

Ligetes-fás találkozóhely lesz

Fotó: Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze/Facebook

Célegyenesben a munkálatok

Fotó: Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze/Facebook

A zöldebb jövő a cél

Fotó: Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze/Facebook

80 fa lesz a téren

Fotó: Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze/Facebook

111 millióval drágult a beruházás

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a nyáron, hogy 111 millió forinttal drágult a Blaha Lujza tér felújítása, mivel kiderült, hogy a BKV működéséhez szükséges kábelcseréken túl modern illemhelyet is építeni kell. A tér megújulása nettó 3 milliárd 591 millió forintba kerül majd. 

2021 nyarán kezdték

Tavaly július elején kezdődött a Blaha Lujza tér megújítása. Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelték. A tervek szerint még az idén decemberre befejeződő munkálatoknak köszönhetően a tér teljesen akadálymentesítetté válik, és csaknem 1000 négyzetméternyi zöldfelület, illetve 80 fa lesz a területén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a megújult Blaha Lujza tér. Fotó: Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze/Facebook