A vízirendőrök munkáját az idén új járművek is segítik: három jet skivel és egy új hajóval bővült az állomány. A dunai vízirendőrök minden évben élen járnak életmentésben: idén eddig húsz embert mentettek ki, közülük négyen közvetlen életveszélyben voltak. Az új eszközökről készült látványos videót a cikkünk alján nézheted meg.

Száguldozó rendőrök

Senki se lepődjön meg, ha a Duna budapesti szakaszán jet skivel száguldozó vízirendőröket lát majd. A minap három ilyen közlekedési eszközt és egy új hajót kaptak a budapesti rendőrök. Az új eszközök a vízirendészet Kopaszi-gátnál lévő bázisán állomásoznak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hatékony életmentés

Az új jet skik még hatékonyabbá és gyorsabbá teszik a mentést: akár 110 km/h-s sebességre is képesek, így a rendőrök minden eddiginél gyorsabban tudnak odaérni a bajba kerültekhez.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A vízbe esett

Idén április 25-én 22 óra 25 perckor riasztották a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreit, mert valaki a Margit hídról a folyóba esett. A vízirendőrök két percen belül megtalálták a vízben sodródó fiatal nőt, akit a hajóba emeltek, és a partra vittek.

Szemtanúk hívták a rendőröket

A lány, miután a hídról beesett az erős sodrású vízbe, szemtanúk azonnal kiszúrták, hogy baj van. Ezután értesítették a rendőröket. „Kint voltunk a szolgálati hajóval a Dunán, amikor szólt az irányítónk, hogy menjünk a Margit hídhoz, mert bejelentés érkezett, miszerint a vízbe került valaki” – mondta Balázs Benedek rendőr főhadnagy, aki azonnal a helyszínre sietett.

Segítségért kiáltott

„Körülbelül két perc alatt ott voltunk, és meg is láttuk a vízben a hölgyet, segítségért kiabált. Mellé álltunk a szolgálati hajóval, és be is emeltük, fél perc sem volt az egész”. A lánynak szerencséje volt, a víz ugyanis ekkor alig 12 fokos volt, így életmentő volt a gyorsaság, és az alig négy perces akció.

Összefüggéstelenül beszélt

„A fiatal hölgy a helyzethez képest jó állapotban volt, mivel tudott kommunikálni. Nyilván meg volt ijedve, összefüggéstelenül beszélt, de ami a legfontosabb, hogy a lehetőségekhez képest jól volt”– mondta a vízirendőr. A riadt nőt végül a Kopaszi-gáthoz vitték, ahol átadták a már ott várakozó mentősöknek, és további ellátásra a Honvédkórházba szállították.

A Dunába zuhant

Néhány hete, május május 5-én 10 óra körül egy Petőfi hídról a Dunába zuhant emberhez riasztották a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság beosztottjait. Kapusi Zoltán László r. főtörzszászlós és Horváth-Steiner Nikolett r. őrmester negyed órán belül megtalálták a fiatalt, akit a hajóba emeltek. A parton átadták a mentőknek, akik további ellátásra kórházba vittek. A 17 éves fiú elmondása szerint rosszul lett, ezért esett a vízbe.

A Hableánynál is mentettek

A vízirendőrök elsőként érkeztek a Hableány katasztrófájának helyszínére is a Margit hídhoz 2019 május 29-én este. Ők sem tudták mire számítsanak, aztán egymás után látták a megáradt Dunában vergődő embereket és a mozdulatlanul sodródó testeket. A két vízirendőr azonnal észbe kapott, tudták, hogy nagy a baj és segíteni kell. Így is tettek.

Elsőként érkeztek

„A rádión hallottuk, hogy valamilyen oknál fogva több ember a vízbe került. Akkor még nem tudtuk, hogy miért” – mesélte Lázár Balázs rendőr törzszászlós, aki a kollégájával Virágh Richárddal motorcsónakkal elsőként érkeztek 2019. május 29-én este kilenc után nem sokkal a tragédia a helyszínére a Margit hídhoz.

Emberek sodródtak a vízben

„Azonnal a hajóba ugrottunk és a Lánchíd térségében láttunk egy férfit sodródni a vízben, mellé álltunk a hajóval. Közben a kollégám Balázs szólt, hogy lát még egy hölgyet is sodródni a vízben” – meséli Virágh Richárd, majd így folytatja: „A nőt is azonnal megragadtam, beemeltem a hajóba. Mivel nem voltak életfunkciói, azonnal megkezdtem az újraélesztést” – mondta a törzsőrmester.

63 mentés

A dunai vízirendőrök járőrei a Duna fővárosi szakaszán tavaly a vízirendészeti, bűnügyi és balesetvizsgálati alapfeladataik ellátása mellett 63 alkalommal hajtottak végre olyan életmentést, amikor a folyóból mentettek ki embereket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a vízirendészet új eszközeiről készült videó

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból