Megkéseltek egy fiatal nőt Budapesten hétfő délután egy dohányboltban. A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, akit emberölés kísérlet bűntettével gyanúsítottak meg. A kihallgatás után őrizetbe vették a férfit. Az eset Budapest 18. kerületében történt, a Szent Lőrinc-lakótelepen.
Megkéselték a dohányboltban
Megkéseltek hétfő délután egy 21 éves lányt Budapest 18. kerületében, a Szent Lőrinc-lakótelepen. 16 óra 50 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint egy férfi késsel megvágott egy nőt az egyik dohányboltban – tudta meg a 24.hu a BRFK kommunikációs osztályától.
Őrizetbe vették az elkövetőt
A rendőrök már a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, egy mindössze 23 éves férfit. A BRFK Életvédelmi osztály nyomozói emberölés kísérlet bűntettével gyanúsították meg a férfit, majd a kihallgatás után őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Kiemelt kép: illusztráció
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!