Táncra perdült Csőzik László! Érd polgármestere a Tánc Világnapja alkalmából Zorán egyik híres dalára ropta a Városháza előtt. A városvezető saját bevallása szerint botlábú, de szerinte ebben az esetben a részvétel volt a fontos.

A főtéren táncolt a polgármester

Helyi nyugdíjasokkal táncolt Csőzik László Érd főterén. A polgármester Facebook oldalára tett ki egy videót, amelyen az látszik, Zorán Kolo című dalára ropja. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Nyugdíjasokkal ropta

„Közeleg a Tánc Világnapja. Ezt onnan tudom, hogy ma a főtéren a Városháza előtt összegyűlt két tucat, zömében nyugdíjas hölgy és úr, a Szenior Örömtánc érdi csoportja, hogy Hollenczer Katalin tánctanár irányításával megünnepeljék a neves napot. Bár botlábú vagyok, ilyenkor csak a részvétel számít, ezért beszálltam én is” – írta közösségi oldalán Érd polgármestere.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Táncos érdi programok

„Olyan jólesett ez a pár perc, hogy a táncosokat megkértem, jöjjenek el az Érdi Piknikre, és vasárnap, az anyák napján ropják újra” – írta Csőzik László. A videót cikkünk végén tudod megnézni.

Sokan gratulálnak

A polgármester videója nagyon népszerű a helyiek körében. Sokan gratulálnak neki, sőt, van aki szerint dicséretes, hogy bevallottan botlábú és így is táncba tudták vinni a helyi nyugdíjasok.

A Tánc Világnapja

Április 29-én van a Tánc Világnapja.  Ezen a napon az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt minden évben a világ mindenféle táncát megünneplik.

UNESCO hozta létre

Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapjára rakták.

A tánc népszerűsítése a cél

A Nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc népszerűsítése az általános felfogásban, és hogy arra ösztönözzék a kormányokat, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig.

Elek Sándor is táncolt

Egy évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a törökbálintiak is elkészítették a Jerusalema-videót. A tánchoz Elek Sándor is csatlakozott.

Ezt írta Törökbálint polgármestere

“Felemelő érzés egy ilyen közösség vezetőjének lenni! Sokan sokféleképpen, sokféle szemüvegen keresztül látjuk a világot, a történésekre pedig megannyi magyarázatot találunk és vallunk magunkénak. És ez így van rendjén” – írta közösségi oldalán Törökbálint polgármestere. Elek Sándor táncát ide kattintva tudod megnézni.

Világtrend

A Jerusalema tánckihívás 2020 februárban vált népszerűvé, amikor Afrikában, majd világszerte az angolai Fenómenos do Semba csapat bemutatta a koreográfiáját a dél-afrikai zenész, Master KG Jerusalema című számára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el

Kiemelt kép: Csőzik László tánc közben – Forrás: Facebook/Csőzik László