Több mint 5 órát várt a mentőre egy rákbeteg asszony Budapesten. A 74 éves nő folyamatosan hányt, egyre gyengébb lett, az eszméletét is elvesztette. Délután 3-kor hívták először a 112-t, majd hiába telefonáltak többször is, a mentők végül este nyolc óra után értek a budapesti címre.
Hirtelen rosszul lett
Szamosfalvi László mindennap eljön a keresztanyjához. A 74 éves asszony tüdőrákos, áttétekkel. Hétfőn épp a szomszédai vigyáztak rá, amikor rosszul lett, hányni kezdett. László még a munkahelyéről hívott mentőt, a híváslistája szerint 14:58-kor. Akkor azt mondták, csak ügyeletet tudnak küldeni egy-két óra múlva. Azonnal keresztanyjához sietett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Folyamatosan gyengült
„Mikor ideértem, akkor láttam, hogy ő sajnos nagyon rossz állapotban van, sokszor hányt. Egy korty vizet ivott, kijött belőle. A Deadalon, a hányáscsillapító, a savlekötő minden kijött” – mondta Szamosfalvi László, aki hozzátette, keresztanyja „egyre gyengébb lett, úgyhogy felhívtam a mentőket, hogy nem tudunk várni az ügyeletre, nagyon rossz állapotban van, nagyon idős, nagyon gyenge, küldjék ki a mentőt.”
Nem volt a rendszerben
Ez a telefonja szerint háromnegyed négykor volt. Aztán vártak. „5 órakor újra telefonáltam, hogy hol van a mentő. Akkor azt mondták, hogy ők már nem találják a rendszerben, mert le lett mondva az ügyelet. Mondtam, hogy igen, le lett mondva, mert mentőt kértünk, olyan rossz állapotban van.”
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elvesztette az eszméletét
Ezt követően tovább vártak. Az asszony egyre rosszabbul lett, keresztfia szerint az eszméletét is elvesztette. Megpróbálták kocsival kórházba vinni, de nem sikerült, nem bírt már felülni sem. Este 7-kor, amikor a család újra telefonált, azt a választ kapták, hogy már kiment egy autó, de rossz címre és visszafordult. László azt mesélte, tehetetlennek érezte magát.
5 óra telt el
„Látni azt, akit szerettünk, hogy remeg, nem tudja kinyitni a szemét, nem tud felülni, folyamatosan fogni kell előtte a vödröt, mert hány, ijesztő.” Még a kapukat is nyitva hagyták, és kiírták egy nagy papírra, hogy a mentőt várják, akik végül az első híváshoz képest több mint 5 óra múlva, este nyolc után értek a 13. kerületi címre.
Közvetlen életveszély esetén 9 perc
A mentőszolgálat ezt válaszolta az RTL-nek: Az esetet alapellátási ügyeleti feladatként átadták a területi szolgáltatónak. Azután küldtek mentőt, hogy az ügyelet nem ment ki a címre. Azt is megjegyezték, hogy a fővárosi ügyeletek még nem részei az OMSZ által működtetett rendszernek. A beteget kórházba vitték, életmentő beavatkozásra nem volt szükség. Azt írták, amikor közvetlen életveszély áll fenn, a mentők átlagosan alig több mint 9 perc alatt érnek a helyszínre.
RTL riportja:
Rendőrségi nyomozás lett belőle
Ahogy írtunk róla, május közepén Gálvölgyi Jánost lányai vitték kórházba, miután a színészhez 40 percen át nem érkezett meg a mentő, amikor rosszul lett. Akkor a belső vizsgálat azt állapította meg, hogy a mentésirányító hibázott, de a rendőrség is nyomoz az ügyben.
Megszólalt Győrfi Pál
A drámai eset kapcsán most Győrfi Pál is megszólalt, aki az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban beszélt részletesen Gálvölgyi János esetéről. Mint mondta, feltehetően a mentőkkel folytatott beszélgetés során történtek kommunikációs hibák, de ez mit sem változtat azon, hogy Gálvölgyi János valóban közvetlen életveszélyben volt.
A beteg javára szabad tévedni
„Egy csomó információt kap ilyenkor a mentésirányító. Az információk alapján neki valahogy egy képet kell alkotnia erről az esetről, ennek a képnek valósághűnek kell lennie, és ennek megfelelő intézkedést kell hozni. A tünetek vagy panaszok között elhangzott az a kifejezés, hogy nehéz légzése van a betegnek, nehezen kap levegőt; ha ez így van, az önmagában egy életveszélyre utaló körülmény. Az összkép lehet, hogy azt mutatja, hogy nincs akut életveszély, de mégis mindig a rosszabbat kell feltételezni, tehát a beteg javára szabad tévedni” – mondta az OMSZ szóvivője a naphire.hu által szemlézett interjúban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: RTL Híradó