Tucatnyi rendőr érkezett a budapesti Madách térre, azt követően, hogy a Központ nevű szórakozóhely előtt egy utcai tömeges buli alakult ki péntek este.

Ezt mondták a résztvevők

A részvevők közül többen nyilatkoztak a Noizz-nak, akik azt mondták, hogy szép számmal jöttek össze az emberek a a Központ délután 3-7 között meghirdetett „Elviteles nyitására”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Ez lett belőle

Az elvitel azonban ebben az esetben azt jelentette, hogy az italokat a Madách téren összegyűlve fogyasztották el az emberek. A lap egyik olvasója arról számolt be, hogy a tömeg gyakorlatilag megtöltötte a szórakozóhely előtti teret, maszkot pedig csak elvétve viseltek az helyszínen lévők.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

FRISS! Az orosz vakcina magyar klinikai vizsgálata elmarad, ez lesz a sorsa a korábban érkezett 6000 ampulla Szputnyik V-nek

Lecsaptak a zsaruk

Természetesen a tömegre egyből figyelmesek lettek a zsaruk, a kiérkező rendőrök először tájékoztatták a hely tulajdonosait, hogy 30 napra be kell zárniuk, illetve 500 ezer forintnyi bírságot is kaptak, ám később 60 napra szigorítottak.

Ezt mondja a tulaj

Telexnek nyilatkozó tulajdonos szerint a rendőrök nem közölték, pontosan mivel sértettek szabályt, csak „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” szóló kormányrendeletre hivatkoztak. A lap azt írja, hogy a hely tulajdonosai szerint személyes átvétellel, elvitelre szolgálták ki a vásárlókat. Az üzlethelyiségbe – azt állítják – egyszerre 4 főt engedtek be, a kint folytatódó sort pedig koordinálták, ügyelve arra, hogy az emberek mindenhol tartsák a 1,5 méteres távolságot. A maszkhasználatra és az egyéb védelmi szabályokra külön táblán hívták fel a vásárlóik figyelmét.

Ezzel szemben ezt mondja a Telex egyik olvasója

„A Telepig tele volt a Madách tér Központból kifolyó emberekkel, az összes fiatal maszk nélkül volt ott, és a Központ annak ellenére kiszolgálta az embereket, hogy az utcán nem lehetett áthaladni a maszk nélküli tömegben”

Ez a jelenlegi kormányrendelet

Jelenleg a kormányrendelet alapján csoportosulási és a rendezvénytilalom is érvényben van, ugyanakkor a vendéglátóhelyeknek egyre nehezebb életben maradniuk az egészségügyi korlátozások miatt. Többen lázadnak is a rendszer ellen és tömeges nyitásokról is szólnak a hírek.

Ezt írta a Központ a közösségi oldalon

„Kedves Vendégeink!Nagyon szomorú hírünk van. Annak ellenére, hogy minden szabályt betartottunk, a Rendőrség azonnali hatállyal 30 napra – módosítva 60 napra – bezáratott minket és 500.000 forint pénzbírságra büntetett.Nem nyithatunk ki elvitelre, és kiszállítással sem üzemelhetünk.Egyelőre értetlenül állunk a tények előtt.Nagyon köszönjük azoknak, akik ma eljöttek, elviteles termékeket vásároltak, ezzel is támogatva a több, mint 2 hónapja zárva lévő Központot.Amint többet tudunk, tájékoztatunk Titeket is.”

A teljes poszt itt érhető el:

A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Központ – Facebook