Olasz lapok arról írnak, hogy egy olasz állampolgárságú vállalkozó rejtélyes körülmények között vesztette életét a fővárosban.

Már jó ideje itt élt

Stefano Puddu két esztendeje lakott Budapesten, ahol céget alapított Rendszeresen kommunikált rokonaival, akik Szardínián éltek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tavaly nyáron látta a szüleit utoljára

Az Il Messaggero információi szerint tavaly nyáron látta utoljára a szüleit, amikor nyaralni tért vissza Szardíniára. Minden vasárnap beszéltek telefonon ezt követően is. Utoljára október 2-án került erre sor, utána a fiú nem jelentkezett. Azt hitték, munkhaelyi okok miatt nem ér rá, ezért nem aggódtak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megszakadt a kapcsolat

Egy hét múlva azonban gyanús lett nekik, hogy nem keresi őket a fiuk. A 37 éves üzletember édesapja ezért felkereste a budapesti olasz nagykövetséget. Megkérdezte, tudnának-e segíteni abban, hogy mi történhetett a fiával.

Kiderült, tragédia történt

Több mint két hét elteltével derült ki, hogy az üzletember elhunyt. Erre az információra az apának 15 napot kellett várnia. Újabb 5 nap után derült fény arra, hogy miért vesztette életét.

Ellentmondásos információk

Először azt mondták a hozzátartozóknak, hogy szívroham következtében hunyt el a férfi. Ezután viszont már azt mondták, autóbalesetben halt meg. Utóbb azonban kiderült, hogy vírusos agyhártyagyulladás végzett az üzletemberrel.

Ezek is érdekelhetnek!

Nem nyugodott meg a család

Az olasz családot nyugtalanítják az ellentmondásos információk. Megfogalmazódtak a hozzátartozókban olyan kérdések, mint hogy az elhunytnak lehettek-e esetleg ellenségei. Felvetődött bennük, hogy valaki bosszút akarhatott állni rajta.

Ezt tették

A hozzátartozók végül úgy döntöttek, nem hagyják annyiban a dolgot. A római ügyészséghez fordultak, ahol emberölés és lopás miatt bűnügyi aktát nyitottak, derült ki a Blikk cikkéből. A férfinak ugyanis eltűnt az órája és a pénztárcája is.

Rejtélyes módon eltűnt egy fiatal magyar ügyvéd

Eltűnt Dr. Tombácz Ákos Ferenc. A 29 éves ügyvéd január 9-én hétfőn vonattal indult Budapestről Szegedre. Azóta senki sem látta, és életjelet sem adott magáról.

A rendőrök a lakosság segítségét kérik

A férfit nagy erőkkel keresik a hatóságok, ám egyelőre nem bukkantak a nyomára. Aki rendelkezik információval a holléte felől, ide kattintva megtudhatod, hogyan segítheted a nyomozók munkáját. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív