Tizenegy gyanúsított letartóztatását rendelte el a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson elkövetett vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság – tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak műszaki vizsgabiztosként dolgoztak a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson, és hivatalos személyként a gépjárművek műszaki vizsgáztatása során végzett tevékenységükkel összefüggésben gépjármű-kereskedőkkel megállapodtak arról, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve szervezetten követnek el korrupciós bűncselekményeket.
    

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.
    

A nyomozás folyamatban van, a tényállás teljes körű felderítéséhez még számos nyomozati cselekmény szükséges, ezért elsődleges érdek, hogy a bizonyítási eljárás a gyanúsítottak befolyásától mentesen folytatódjék. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsítottak esetében fennáll annak a veszélye, hogy az eljárásban érintett, még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával, bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével megnehezítenék, meghiúsítanák a bizonyítást.
    

A bűncselekmény jellegére, a nyomozásra és a gyanúsítottakra tekintettel a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók, ezért elrendelte 11 bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított ember letartóztatását egy hónapra. A döntés csak egy gyanúsítottnál végleges.
    

Az ügyészség korábban közölte, hogy az ügyben 20 embert gyanúsított meg.
    

A gyanú szerint 2020 januárja előtt a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű-kereskedővel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben. A gyanúsítottak a soron kívüli vizsgáztatásáért vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért cserébe naponta több tízezer, esetenként akár százezer forinttal gazdagodtak.