A Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is tartósélelmiszer-gyűjtést rendezett rászoruló családok részére.

Mindenféle finomságot gyűjtöttek össze

A BRFK munkatársai által felajánlott élelmiszercsomagok nem pusztán alapélelmiszert tartalmaztak, hanem megtalálható volt benne bébiétel, csoki, szaloncukor, mogyorókrém és sok más finomság is.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Versenyeztek is egymással a rendőrök

Az adománygyűjtéshez a hagyományokhoz híven idén is egy verseny is társult, ahol a Budapesti Rendőr-főkapitányság főosztályai és a 23 kerületi kapitányság vetélkedett egymással.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

7. kerület lett a győztes

A dobogó legfelső fokán az idei évben a 7. Kerületi Rendőrkapitányság végzett, ahol összesen több, mint 1040 kilogrammnyi adománnyal járultak hozzá a nehezebb körülmények közt élő családok szebb karácsonyához.

Különdíj is kiosztottak

Második helyen a Közlekedésrendészeti Főosztály, míg harmadik helyen a XV. Kerületi Rendőrkapitányság végzett, a különdíjat pedig a Közrendvédelmi Főosztály nyerte.

Több tonna élelmiszer gyűlt össze

A Budapesti Rendőr-főkapitányság állományának rendkívüli összefogásával az adományként összegyűjtött több mint 6 tonna élelmiszer teherautókkal érkezett meg a Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez, ahonnan partnerszervezetein keresztül gyermekjóléti szolgálathoz, egészségügyi és közoktatási intézményhez vezet a további útja.

Át is adtak az adományokat

Az adományokat Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya adta át 2022. december 12-én Nagygyörgy Andrásnak, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójának.

Videó is készült a gyűjtésről

Mindjárt itt a karácsony!

A rendőrség az ünnepekkel kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy avakodj a zsebtolvajoktól, a táskádat tömegben, tömegközlekedési eszközön szorosan fogd magához és a parkolóban leállított autóban ne hagyj látható helyen táskát, műszaki cikket!

Fizetéskor is figyelj!

A bevásárlások alkalmával irataid, pénztárcádat, mobiltelefonod, gépkocsid indítókulcsát és a lakáskulcsod lehetőség szerint a ruházatod belső zsebébe tedd! Emellett fontos, hogy a bankkártya használatakor legyél óvatos! Soha ne tartsd a PIN kódot felírva a kártyád mellett, és a kód használatakor ügyelj arra, hogy illetéktelenek ne figyelhessék meg azt!  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a rendőrség videójából