Gyálon már nyitogatják az új tankönyveiket a kisiskolások. A héten az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek az alaprendelésekből az iskolákba – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár közölte: 12,5 millió tankönyv került ki az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt. Minden iskola számára biztosítottak a tankönyvek a szeptemberi tanévkezdéshez – hangsúlyozta Rétvári Bence.

A 12,5 millió tankönyvből közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták ki. Az államtitkár kiemelte, az új tankönyvellátási rendszer a korábbi, 2010 előtti állapothoz képest sokkal inkább elősegíti a hozzáférést a kiadványokhoz. Modernebb, színvonalasabb tankönyveket kínálnak alacsonyabb áron a családoknak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az államtitkár kitért arra, hogy 2010 előtt évről évre emelkedtek a tankönyvek árai, 2002-2010 között a családoknak 50-70 százalékkal kellett többet fizetniük a tankönyvkiadók számára, akik a profit maximalizálására törekedtek, azaz egy részük újított, más részük azonban csak minimális változtatásokat végzett el. Ezzel szemben a következő években mintegy 900 taneszköz – tankönyv, munkafüzet és segédanyag – megújítása történik meg – mutatott rá Rétvári Bence, jelezve, hogy elindult egy komplett tankönyvfejlesztési program.

Az első évfolyamtól kilencedikig egymillió diák ingyenesen kapja meg a tankönyveket. Ez gyermekenként 8-12 000 vagy még több megtakarítást jelent a családoknak – mondta az államtitkár.

Rétvári Bence fontosnak nevezte az egységességet, mondván, ezzel nemcsak iskolaváltás esetén könnyebb az átmenet, hanem az azonos szintű tudás megszerzésének az esélyei is jobbak a különböző országrészekben. Emlékeztetett: az állami intézményfenntartás megteremtésével is az volt a cél, hogy az oktatás színvonalában ne érezzen különbséget az, aki hátrányos helyzetű térségbe születik.

Kiemelt kép: Diákok nézegetik új tankönyveiket a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én. | MTI Fotó: Koszticsák Szilárd