Emi néni 80 évesen is aktív, hetente két aerobic órát tart és olyan hajlékony, hogy bármikor megérinti a lábujjait a kinyújtott lábán. Generációkkal szerettette meg a mozgást, sikeres versenytornászokat nevelt. Emi néni, vagyis Kovács Istvánné most is aktív és boldog, azt mondja minden vágya teljesült. Tesi tanár akart lenni, három gyermeket szeretett volna és ez mind összejött, ráadásul 57 éve boldog házasságban él testnevelő-filozófiaszakos tanár férjével, a budapesti születésű, 84 éves Pista bácsival, Kovács Istvánnal, aki hetente kétszer konditerembe jár edzeni. Mindketten a horvát határ menti kisvárosban, Barcson élnek, innét csináltak országos szakmai karriert. Három gyermekük és 13 unokájuk van. Irigylésre méltó, hogy 80 év felett is kiváló egészségi állapotban vannak. Hogy csinálják? Mi a titkuk? Hogyan kell hosszútávon megőrizni az egészséget és a házasságot? Létezik, hogy fél évszázad együttélés után még mindig, minden nap ágyba viszi a férj a feleségének a reggelit?

Nem tud megöregedni

Emi néni mosolyog és erős hangon diktál a tornateremben: „Egy, két, há’, négy” – mondja, aztán maga is csinálja. Hetente kétszer aerobic órát tart az egyik tornateremben. A zene trendi, a legújabb dance-slágerekre nyomják a gyakorlatokat a 60 évnél idősebb hölgyek, ha pedig nem velük mozog, akkor otthon, a könyvespolc előtt berendezett házi tornateremben edz. Láthatóan Emi néni nem tud megöregedni. „Én örök életemben testnevelőtanár akartam lenni. Emlékezem 10-11 évesen kitaláltam ezt magamnak, és akkor elhatároztam, hogy három gyermekem lesz” – mondja a fényképeket nézegetve otthon Emi néni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

80 év boldogság

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Országos bajnokokat nevelt

Az örökmozgó tanárnő a Baranya megyei Harkányban született, 1964-ben kezdte el Budapesten a Tesnevelési Egyetemet, a legendás „TF”-et. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan mozgott, megismerte a sport minden ágát, és elhatározta, ha testnevelő tanár lesz, a tanítványai országos bajnokok lesznek. „A gimnazista lánycsapatom kétszer is országos bajnok volt a 80-as években” – teszi hozzá a fotókat lapozgatva.

Bárhol sikeres lehet egy diák és a tanára

Mi kellett ahhoz, hogy a nyolcvanas években valaki a Budapesttől a 260 km-re, a horvát határ menti kisvárosból, Barcsról országos versenyt nyerjen? „Rengeteg munka. Rengeteg munka.” – összegzi a választ Emi néni, majd hozzáteszi: „Jó pedagógusok is kellenek a sikerhez, akik hisznek abban, amit csinálnak és bíznak a tanítványaik tehetségében. Ha ez így összejön, nem számít a távolság, bárhol sikeres lehet egy diák és vele együtt a tanár is.” Ez is érdekelhet: „Hogyan lett a Budaörsi Illyés gimnázium Magyarország egyik top-iskolája? Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere elárulta a titkot, nagyinterjú az ország egyik leggazdagabb településének vezetőjével

Tornászlányok edzője

Emi néni örül a mindennapi testnevelés óráknak, de nem titkolja a kételyeit sem. Szerinte az ország számos iskolájában nincsenek meg a feltételek. „Nehéz úgy mindennap testnevelés órát tartani, ha nincs az iskolában tornaterem.” – mondja. Szerencsére ő jó körülmények között tanított, mindig adottak voltak a feltételek, ezzel nem volt problémája. A napi tesiórák mellett délutánonként kisiskolás és középiskolás tornászlányokat edzett. Rengeteg kislány nála tanulta meg hogyan kell szépen állni, milyen egy nő tartása.

Kovács Istvánné, Emi néni

Fotó: BPK

Mikor érdemes elkezdeni a tornát a gyereknek?

A szülők gyakran kérdezik: mire jó a torna és mikor érdemes azt elkezdeni? Emi néni szerint a lányokat már négyéves kortól lehet tornára járatni, a fiúknál ötéves kor után érdemes kezdeni. Heti két óra irányított mozgás, vagyis edzés, helyes testtartást és mozgáskultúrát ad a gyerekeknek. Szerinte először úszni tanuljanak meg a gyerekek és csak utána menjenek tornázni. „A korai sportválasztás nem jó. Sokoldalúan kell képezni a gyereket. Az úszás azért is fontos, mert adott esetben életmentő lehet. A torna hatására az ízületi mozgáshatárok kitágulnak és a fejlődő csontozatra kiváló hatása van. A tornázó gyerekek lazábbak, izmosabbak, erősebb csontozatú, strapabíróbbak lesznek. Nem mellesleg az edzéseken jól elfáradnak, vagyis a szülőknek is könnyebb dolguk van velük esténként.

A hosszú házasság titka

Emi néni és 84 éves férje, Kovács István, vagy ahogy mindenki ismeri Barcson, Pista bácsi 57 éve házasok. A férje Budapesten született, ő is sikeres testnevelő-filozófia szakos tanár. Nagy kérdés, hogyan tudtak több mint fél évszázadot békében-boldogságban egymás mellett eltölteni? „Mi sohasem akartunk elválni, szeretjük egymást. A férjem a mai napig minden reggel az ágyba hozza nekem a reggelit.” – mondja Emi néni. Ezen a ponton Pista bácsi is bekapcsolódik a beszélgetésbe. -„A szeretet tényleg fontos, de az is, hogy hiányozzon a másik, ha nincs vele. És van egy másik, amit szeretném, ha te mondanál ki” – fordul a feleségéhez. Emi néni azonnal rávágja: – „Tolerancia. Nem szólok mindenért, teret kell adnunk a másiknak. El kell fogadni olyannak, amilyen. Szeretet és tolerancia, azt hiszem ez a hosszú házasság titka” – foglalja össze Emi néni.

Emi néni és Pista bácsi

Fotó: BPK

Ez kell a hosszú, egészséges élethez

A 84 éves Pista bácsi és a 80 éves Emi néni tehát a hosszú, egészséges élet titkát alapvetően a mozgásban látják. A mai napig rendszeresen sportolnak. Pista bácsi hetente kétszer konditerembe jár, hogy karban tartsa magát, Emi néni pedig még most is heti két aerobic órát tart az idősebb generációnak. Ez mellett a táplálkozásra is nagyon figyelnek. „Reggel joghurtot eszünk, és én egy kifacsart citrom levét megiszom vízzel és kávézunk. Tíz órakor almát vagy valamilyen gyümölcsöt eszem, délben pedig minden jöhet, igaz a zöldségeket előnyben részesítem” – mondja Emi néni. Pista bácsi a kalóriabevitelre figyel. Mint mondja: szinte mindent eszik és a jó borokat is kedveli, de csak mértékkel. Vacsorára felvágott van a tányéron, és most jön a nagy meglepetés: Pista bácsi nem titkolja, hogy nagyon szereti a kenyeret. „Én nem akarom elhagyni a kenyeret, mert az maga az élet. Szerintem butaság, hogy a kenyér, a fehér kenyér ártalmas. Én egész életemben azt ettem és nagyon szeretem.” Hozzáteszi: „Nálunk viszont nincs cukrozott üdítő, csak víz. Szerencsére ebben a gyerekek is partnerek, amikor meglátogatnak minket.”

Büszkék a gyermekeikre és a tanítványokra

A Kovács házaspár sok tanítványra és rengeteg kiváló sporteredményre büszke, de leginkább a három gyermekük és az unokáik töltik el őket boldogsággal. Mindhárman sporttal foglalkoznak és elvégezték a Tesnevelési Egyetemet. A legidősebb gyermekük Gábor, 22 évig a Dél-Afrikai Köztársaságban élt, sportmenedzser volt, néhány éve hazaköltözött és Nyíregyházán pörgette fel a sportéletet, három gyermeke van. Réka lányuk Budapesten él, többszörös magyar bajnok, élsportoló volt, most Budapesten a Spartacusban edző, négy gyermeke van és örökbe fogadott egyet. A legkisebb gyermek Emília, Kiskunfélegyházán tesitanár, neki is több gyermeke van.

Barátok is kellenek

Emi néninek és Pista bácsinak összesen 13 unokája van. Egyszerre el sem férnek náluk, felváltva látogatják őket. Pista bácsi azt is elmondta, ahhoz, hogy 80 felett is jól érezzük magunkat barátok is kellenek. „Nekünk szerencsére sok barátunk van. Összejárunk, jól érezzük magunkat, nagyokat beszélgetünk. Ez is nagyon fontos szerintem, mert elkerül minket az időskori depresszió” – teszi hozzá.

Minden napra kell egy cél

80 évesen idősnek érzi magát az ember? Emi néni habozás nélkül válaszol: -„Nem hisszük el, hogy ennyi évesek vagyunk! Engem mellbe csapott, hogy most 80 lettem. Lepörög az agyamban, hogy nem sok van vissza.” „Az utolsó dekádban vagyunk.” – teszi hozzá Pista bácsi. Emi néni csatlakozik: „Hát az élet véges. Az időskor érzékenyebbé teszi az embert. Ha a kapok a gyerekektől egy jó fényképet a Messengeren én bőgök. A boldogságtól is elérzékenyülök, ezt látom leginkább a kor velejárójának” – mondja Emi néni. „A legfontosabb, hogy legyen minden napra célunk, legyen miért felkelni” – fűzi tovább a gondolatot Pista bácsi, majd hozzáteszi: „Addig ér valamit az élet, amíg vannak céljaink és azokat képesek vagyunk megvalósítani. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az interjút Pálmai L. Ákos készítette

Fotó: BPK