Törökbálint polgármestere bejelentette, hogy tárgyalt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt képviselőivel, és a Budapest-Varsó nagysebességű vasútvonal megvalósíthatósági tanulmány készítése tavasszal indul. Azért fontos ez, mert Törökbálintnál fog lassítani 350 km/h-ás sebességről 120-ra a vonat, ez jelentős zajterheléssel jár, ráadásul a vasútvonal ellenzői szerint a település egyik zöldterületét kell feláldozni a szupervonatok oltárán. A polgármester állítja mindenben figyelembe veszik a törökbálintiak érdekeit.

Európai szupervonat-hálózat

A Budapest-Varsó Nagysebességű vasút fejlesztésének ötlete abból a szándékból eredt, hogy Magyarország és a V4 partnerországok csatlakozzanak a nyugat-európai nagysebességű hálózathoz – írják a kormány számára készült döntéselőkészítő tanulmányban. A vonatok mielőtt megérkeznének Budapestre, Törökbálintnál kezdenek lassítani 350 km/h-ás sebességről 120-ra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem mindenkinek tetszik

Ahogy azt korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon az elsők között írtuk meg, a szupervasút nyomvonala nem mindenkinek tetszik, Törökbálinton petícióban tiltakoznak ellene. Ezt írják: „Biztosan szüksége van Törökbálintnak, a városnak amit már 3 autópálya szel át, még egy olyan gyorsvasútra is, ami meg sem áll majd itt?”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tárgyalt a polgármester

Törökbálint polgármestere, Elek Sándor hétfőn találkozott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatójával, Nagy Róbert Attilával. A polgármester a megbeszélés után ezt írta a közösségi oldalán: „Számunkra kiemelten fontos, hogy a vasútvonal a lehető legkevésbé tagolja a természeti területeinket és a nyomvonalat a minket érintő lehető leghosszabb szakaszon a felszín alá lehessen tervezni, és majdan kivitelezni.”

Felszín alatt halad

A polgármester azt is írja, hogy „Vezérigazgató úr biztosított minket arról, megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a gyorsvasút nyomvonala a felszín alatt készüljön el a Ráczugot érintő szakaszon. Az egyeztetésen közösen megállapítottuk, hogy előreláthatólag nem lesz műszaki akadálya a nyomvonal magassági süllyesztésének.”

Helyezzék át a síneket

Vagyis a törökbálinti szakaszon alagútban és lényegében egy árokban haladnak majd a vonatok. A helyi környezetvédők szerint a süllyesztett pálya ugyanúgy kettévágja a Hosszúrét nevű kedvelt kirándulóhelyet, mint a hagyományos felszíni pálya. Petíciójukban továbbra is azt követelik, hogy helyezzék át a síneket, ne Törökbálint felé menjenek majd a szupervonatok.

Viadukt a Peca-tónál

A jelenlegi tervek szerint a nagysebességű vonatok sinei Budapest felől egészen a Tópark lakóparkig, vagyis az M1-es autópálya és az M0-ás autóút kereszteződésééig együtt haladnak a jelenlegi 1-es vasútvonallal. Utána alagútban kerüli ki Biatorbágyot a Nyakas-kő irányába, majd a biatorbágyi Peca-tónál bukkan a felszínre, ahol egy viadukton robog tovább Győr felé. A vonatok sebessége ekkor már 350 km/h lesz.

Itt a nyomvonal, nagyításhoz kattints a térképre!

Forrás: budapest-varso.com

Kedvelt kirándulóhely

A környezetvédők szerint a vasútvonal kettészeli a hosszúréti árkot is, nem törődve az ottani élővilággal sem. A törökbálitiak mellett érdiek, biatorbágyiak, sóskútiak is előszeretettel túráznak erre. Óvodák kedvelt helye csoportos játékok helyszínére. A területen és környezetében jellemzően családi gazdaságok helyezkednek el, amelyek állattartással és növénytermesztéssel foglalkoznak – írják az oldalukon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt egy részletes videó a projektről

Kiemelt kép: illusztráció