Törökbálinton aláírásokat gyűjtenek a Budapest-Pozsony-Varsó nagysebességű vasútvonal helyi szakasza ellen. Azt állítják, pont náluk fékezne le a vonat 350 km/h-ás sebességről 120-ra ez nagy zajterheléssel járna, ráadásul kettévágna egy kedvelt kirándulóhelyet is.

Döntéselőkészítő tanulmány

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) elkészítette a vonal döntéselőkészítő tanulmányát. Ebben térképeket is nyilvánosságra hoztak arról, mely szakaszon milyen sebességgel járnának a szerelvények. Ezen jól látszik, hogy Törökbálintnál kezdenének lasítani és gyorsítani a vonatok. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Régi álom

A Budapest-Varsó Nagysebességű vasút fejlesztése egyébként régi álom. Az ötlet abból a szándékból eredt, hogy Magyarország és a V4 partnerországok csatlakozzanak a nyugat-európai nagysebességű hálózathoz. A térség gazdasági kapcsolatainak erősítése, a gazdaságfejlesztési hatások határon átnyúló lehetősége ugyancsak megerősíti az európai fejlesztési dokumentumokban is szereplő igényt – teszik hozzá a kormány számára készült döntéselőkészítő tanulmányban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Követelik a nyomvonal áthelyezését

A Peticiok.com oldalon megjelent aláírásgyűjtés kezdeményezői így fogalmaznak: „Követeljük a tervezett nyomvonal áthelyezését Törökbálintról! A Budapest – Varsó nagysebességű vasútvonal Törökbálint utolsó igazi zöldterületét fogja keresztbe vágni. A Hosszúrét egy gyönyörű erdős, dombos terület, jelentős vadálománnyal és ritka madarakkal, folyamatosan növekvő turista számmal. A vonat ezen a szakaszon fog lassítani 350 km/h sebességről 120 km/h sebességre, jelentős zajterhelés alá helyezve az itteni ökoszisztémát.” – írják, majd így folytatják.

Hosszúrét Törökbálintnál, ezt féltik az szupervonatoktól

Forrás: peticiok.hu

Kettészeli a vasútvonal a kedvelt helyet

„A terület 2km-es sugarában körülbelül 50, ló él, így aktív lovas élet is folyik, visszarepítve a modern embert – még ha ideiglenesen is – a régi idők nyugalmába, lehetőséget adva a lovaglás kipróbálására, és lóháton élvezni a gyönyörű tájat. A vasútvonal kettészeli a hosszúréti árkot is, nem törődve az ottani élővilággal sem. A törökbálitiak mellett érdiek, biatorbágyiak, sóskútiak is előszeretettel túráznak erre. Óvodák kedvelt helye csoportos játékok helyszínére. A területen és környezetében jellemzően családi gazdaságok helyezkednek el, amelyek állattartással és növénytermesztéssel foglalkoznak.” – írják a petícióban.

Repülők sebességét közelítené

A tervek szerint a következő évtizedekben kiépülő vonal egyes szakaszain a repülőgépek sebességének harmadával, 350-el suhannának a vonatok. A pályát a belföldi InterCityk is használhatnák, például a balatoni utazásokban versenyképesebb alternatívát kínálva a közúti közlekedésnél.

Forgalmas közlekedési folyósó

A tervezett nagysebességű vasútvonal Magyarország legforgalmasabb közlekedési tengelyében helyezkedik el: a Budapesttől északnyugati irányba tartó folyosó közúton, vasúton és a légi közlekedésben egyformán a legtelítettebb.

Napi 400 személyvonat

Az 1. számú vasútvonal (Budapest-Hegyeshalom-Rajka) a napi 70 teher- és 400 személyvonat miatt már kapacitásai határán van, és ugyanez a helyzet a naponta 70 ezer egységjármű, felerészben teherautók, kamionok által használt M1 autópályával. A térség kiemelkedő közlekedési igényeinek jelentős hányadát a nemzetközi tranzitforgalom adja, de már a budapesti elővárosi forgalom kiszolgálása is korlátokba ütközik.

Évi 20 millió utas

Az újonnan kialakítandó vasúti pálya Kelenföldtől nyugatra indulna a Vértest délről kerülve Székesfehérvár felé. A NIF tájékoztatása szerint a győri megállási lehetőség után a gyorsvasút Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el a Magyarországot. Az előzetes kalkuláció szerint évente több mint húszmillió nemzetközi és belföldi utas vonatozhatna kényelmesebben és gyorsabban az itt közlekedő járatokon.

1000 milliárd, vagy jóval több

A megvalósíthatósági tanulmány alapján a fejlesztés jelenleg ezermilliárd forintra becsült költségei a kedvező forgalmi, környezeti és egyéb hatásokban, a gazdaság és turizmus élénkülésében megtérülnének – jelzi a NIF. A beruházásnak köszönhetően a meglévő vasúti vonalakon jelentős kapacitások szabadulhatnak fel, több elővárosi és regionális személyszállító és több tehervonat közlekedhet.

Versenyképes közlekedési alternatíva

Az új vasútvonal tehermentesíti a bevezető utakat a dugóktól, az autópályákat a kamionoktól, a levegőt pedig évi akár négyszázezer tonna szén-dioxidtól. A gyorsvasút többek között az utazási idő és komfort szempontjából is állja a versenyt a közúti és légi közlekedéssel szemben – írja a Magyarépítók.hu a szupervonat terveiről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó a szupervonat-tervről

Kiemelt kép: illusztráció