Bugyiban fogták el azt az 59 éves férfit, aki kegyetlenül végzett jótevőivel. Január 15-én, két holttestet találtak egy tószegi házban. A tettes elmenekült, a rendőrség pedig hajtóvadászatot indított. A férfi elfogásáról készült videót a cikkünk végén tudod megnézni.

Elfogták az elkövetőt

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, egy tószegi családi házban holtan találtak egy férfit és egy nőt 2024. január 15-én kora este. A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg az emberölés bűntett elkövetőjének azonosítását. A nyomozási cselekmények eredményeként, a vármegyei rendőr-főkapitányság TISZA MEKTO egyenruhásai a Pest vármegyei Bugyi településen fogták el azt az 59 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vallomást tett

A nyomozók a férfit emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, ami során beismerő vallomást tett. A tettes elmondta, hogy a sértettek korábban befogadták, azonban néhány napja egy vitát követően végzett áldozataival. A nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezi letartóztatását.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Befogadták a házukba

A szomszédok beszámolója szerint az tószegi pár befogadta F. Ferencet, aki a férfi áldozat egykori munkatársa volt. Az elkövető ugyanis utcára került, Mihály pedig megsajnálta. A pár egyik ismerőse azt mondta, sejtette, hogy baj lesz, mivel a férfi nagyon sokat ivott.

Eltűnt az elkövető

F. Ferenc részt vett a ház körüli munkákba, a tragédia már napokkal a holttestek felfedezése előtt történhetett, a párt ugyanis nem látták a szomszédok. Amikor felfedezték a gyilkosságot, F. Ferenc már nem volt sehol.

Baltával végzett velük

A rendőrség ekkor indított hajtóvadászatot. Az elkövető különös kegyetlenséggel végzett áldozataival, állítólag baltával verte szét a fejüket. A nyomozók, bűnjelként, egy nehéz tárgyat hoztak ki a helyszíneléskor a házból.

Mi lehetett az indíték?

Mihály és Zsuzsa ismerősei nem értik, mi lehetett a férfi indítéka, hogy ilyen módon gyilkolt. Nem hiszik, hogy a pénz miatt ölte meg őket, mert szerény körülmények közt éltek, de annál nagyobb szeretetben és békességben.

Együtt költöztek Tószegre

Mihálynak meghalt a felesége, ezután költözött össze Zsuzsával. Aztán együtt jöttek Tószegre, egy kis házat vásároltak a falu végén. Itt éltek sok-sok éve és itt történt a szörnyűség is.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így fogták el az elkövetőt

Kiemelt kép: F. Ferenc elfogása – Forrás: police.hu