Tóth Gabi és táncos szerelme, Papp Máté Bence előadta a Sztárban sztár leszek! színpadán Tóth Gabi új számát. A keresztény értékeket képviselő énekesnő nyáron jelentette be, hogy elhagyja férjét, majd másnap már nyilvánosan mutatkozott a Fricska zenekar táncosával.

Szerelmével táncolt

Tóth Gabi vasárnap este élőben adta elő Átkozott nyár című dalát a Sztárban Sztár leszek! színpadán. Színpadi partnere pedig a Fricska Táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence volt, aki miatt az énekesnő elhagyta férjét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elcsattant a csók

A produkció közben táncoltak egymással, miután pedig a dal véget ért, meg is csókolták egymást a TV2 stúdiójában.  „Nem volt könnyű ez az időszak. Ez egy nagyon kitárulkozó dal érzelmileg. Nem nagyon beszéltünk és nem nagyon mutatkoztunk ebben a pár hónapban. Ebben a dalban szerettük volna megmutatni és elmondani azt, hogy mi történt velünk” – nyilatkozta az előadást követően Tóth Gabi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt Gabi szerelme

Papp Máté Bence az adásban, úgy fogalmazott: nehéznek találta a gondolatot, hogy az énekesnővel táncoljon, saját bevallása szerint ugyanis mindig is el akarta őt egy kicsit bűvölni a tánccal, de úgy érzi, a produkciójukban minden jött magától.

Nehéz időszak

„Egy százéves orosz népdal ihlette, a szöveg volt mély és nehéz… és voltak nehéz időszakok. Ebben a dalban szerettük volna elmondani, mi történt velünk. Együtt táncolni Mátéval, csodálatos élmény” – mondta a fellépés után Tóth Gabi.

Plágiummal vádolták Gabit

A napokban írtunk róla, hogy az ismert humorista, Bruti érdekes felfedezést tett Tóth Gabi új dalával kapcsolatban. A stand up komikus szerint a dal zenéje kísértetiesen hasonlít az internetre tíz évvel ezelőtt feltöltött, Russian Gypsy Music című zenére. Ráadásul szerinte a szöveg ritmusa sem teljesen egyedi, például egy Balázs Fecó-dalban is ugyanúgy énekelnek.  

Szentendrére költöztek

Amint arról mi is beszámoltunk, nyáron jelentette be Tóth Gabi, hogy elválik férjétől. A házasok tavasszal költöztek Szentendrére, akkor még arról beszéltek, hogy felhőtlenül boldogok, miután megvették első közös otthonukat.

Egy táncossal jött össze

A válás bejelentése után pár nappal az is kiderült, hogy Tóth Gabi összejött a Fricska nevű zenekar egyik táncosával. Feltehetően emiatt hagyta el férjét, Krausz Gábort. Gábor ismerősei a válás után azt mondták, a celebszakácsot nagyon megviselte, hogy tönkrement a házassága.

A megcsalt férj

És valószínűleg az sem esett neki jól, hogy felesége megcsalta őt. A válásuk bejelentése után pár nappal pedig már nyilvános helyen jelent meg új szerelmével.

Nehéz a kudarc

Tóth Gabi  egy hete beszélt arról, hogyan élte meg az elmúlt időszak történéseit. „A kudarcot volt nehéz megélni, mert egy szerető családból jövök, ahol egyben van mindenki. De hiszem azt, és a mai napig kiállok azért, hogyha valaki nem boldog abban, amiben él, az merjen a szívére hallgatni és lépjen. Ha van gyerek, ha nincs” – mondta az interjúban.

Hamis narratívák

„Mert egy életünk van, és jár az embereknek a boldogság. És hiszem azt, hogy a Gáborral nekünk sokkal jobb viszonyunk van így, mintha mi kapcsolatban maradtunk volna” – tette hozzá. Úgy látja, hogy többen is megszólaltak a szakításukat illetően, akik valójában nem tudták, mi történik közöttük Krausz Gáborral, így egy hamis narratívát felállítva róla.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tóth Gabi és szerelmének produkciója a TV2-n

Kiemelt kép: Tóth Gabi és Papp Máté Bence – Forrás: TV2