Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt valóságos csoda történt Rúzsa Magdival, hármas ikreket vár az énekesnő. A Megasztár egykori győztesén nem kellett sokat várni a gyermekáldásra, épp, hogy eldöntötték, hogy gyermeket szeretnének, már kopogtattak is az ajtón az ikrek.

Anya lesz Rúzsa Magdi

Hármas ikreket vár Rúzsa Magdi. Az énekesnő és férje hetek óta féltve őrzik titkukat, mivel a várandóság első 12 hetében még bármi előfordulhat. Csütörtökön azonban az orvosi vizsgálat megállapította, mindhárom magzat egészséges.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Azonnal becsöngettek az angyalkák

„Nemrégiben a férjemmel úgy döntöttünk, belevágunk egy olyan kalandba, amire eddig nem éreztük magunkat készen. Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hiszen szinte azonnal becsöngettek hozzánk. Mi pedig már nagyon várjuk a kis mókusainkat” – mondta az énekesnő a Blikknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

“Isteni kegy”

„Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik… Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak” -mondta Rúzsa Magdi.

Kapcsolódó:

Nem hitte el

A Megasztár egykori felfedezettje maga sem hitte el, hogy három gyermeket hord a szíve alatt, amikor orvosa közölte vele a fantasztikus hírt.

Igazi meglepetés volt

„Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy „felkészültél?” „Mire?” – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman”.

Nehéz időszak előtt áll

Magdi családjában ez nem az első ikerterhesség. Ennek ellenére mégis meglepte őt, hogy egyszerre 3 gyermek édesanyja lesz. Az énekesnő azt mondja, az elkövetkezendő időszak nem lesz egyszerű számára.

Folyamatos vizsgálatok

Az énekesnő azt mondja, nagy kell figyelnie mindenre. Folyamatosan vizsgálatok következnek az ő és babái életében, majd az utolsó hónapokat kórházban tölti majd, annak érdekében, hogy egészségesen jönnek a világra az ikrek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

4 éve házasodtak össze

Magdi és férje Vilmos szerelme már több, mint 10 éve tart. Az énekesnő és a Műegyetem docense 2017-ben házasodott össze, a polgári szertartást a 2. kerületben tartották, a lagzi pedig Etyeken, a Hernyák Birtokon volt.

Magdi a közösségi oldalán posztolt pocakos képet

Magdi egyébként a délelőtt folyamán maga is posztolt egy pocakos fotót a közösségi oldalain, ahol szintén megosztotta a rajongóival a történetét, és elárulta, hogyan tudták meg, három baba van feléjük úton.

A teljes bejegyzés itt érhető el:

Tóth Gabi is gratulált neki

Az énekesnőnek pedig nemrégiben Tóth Gabi is gratulált, aki a következőket írta a közösségi oldalán: „Nagyon gratulálok Rúzsa Magdolna! Egészséget, boldogságot, minden égi és földi jót!”  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Gabi – Forrás: TV2