Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy 13 éves focista. A sportoló a Mészöly Focisuli diákja volt, aki szombat este otthonában, a fürdőkádban halt meg.

A Mészöly Focisuli egyik játékosa, a kiskamasz fiú tragikus körülmények között életét vesztette az otthonában szombat este. A család nem akart nyilatkozni a tragédiáról, de a gyerek edzőjét felhatalmazták, hogy beszéljen róla.

Kiderült, hogy Dani szombaton az iskolából ment hazafelé, de nem érezte túl jól magát. Elment fürdeni, ott rosszul lett, elájult, és ahogy becsúszott a kádba, megfulladt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az édesanyja aggódott, hogy hol van már ilyen sokáig, ő találta meg a fürdőszobában a gyereket. Nem habozott, azonnal megpróbálta újraéleszteni a fiát, eközben a család hívta a mentőket. Úgy tűnt, Dani győzhet, sikerült újraindítani a szívét, de az a kórházban végül örökre megállt. A gyászba belerokkant családban egyedül az tartja a lelket, hogy gondoskodniuk kell a kisfiú nővéréről, aki szintén nem érti, mi történt velük.

„Dani a sport szeretetéért járt hozzánk focizni, nagyon szerette. Hét és fél éve volt a klub tagja, szorgalmas, lelkes kissrác volt, rendszeresen járt edzésre” – mondta a Blikknek a Mészöly Focisuli edzője, Újvári Gábor, aki megemlékezést is írt a kis focistáról a közösségi oldalán.

„Az utolsó hivatalos bajnoki mérkőzésén többek között az ő két nagyszerű góljával győztük le november 24-én az Újpest FC csapatát. Azt a mérkőzést pont láttam és örömmel dicsértem meg a bombagólokért”.

Majd így folytatta az edző az emlékezést: „Dani nem jön többet edzésre, az ő szünete most mérhetetlenül hosszúra nyúlik. Nincs többé jó napot Gábor bá, nincs többé keserédes mosoly, nincs többé zsörtölődés, semmi sincs többé, és ez így nem igazságos! Dani, mi még akarjuk a góljaidat látni, mi még pacsizni szeretnénk veled, mi át kívánjuk adni neked (is) az új, jubileumi mezedet, mi veled terveztük ünnepelni a közelgő, 10 éves évfordulót. Dani, ez így értelmetlen, értelmezhetetlen!”

Kiemelt kép: illusztráció