Borzalmas tragédia történt szerdán az M7-es autópályán. A tragikus balesetben egy 8 éves gyermek vesztette életét, aki kirepült egy mikrobuszból.

Egy 8 éves gyermek halt meg

A szörnyű eset az M7-es autópályán történt, Balatonszemesnél. Egy kisbusz hajtott szalagkorlátnak, majd becsapódott egy betonárokba. A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint azonban az egyik utas – egy 8 éves kisfiú – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Család utazott a járműben

Baleset-info.hu úgy tudja, higy a kisbusz egy három autóból álló családi konvojban haladt az autópályán, amikor is a sofőr arra lett figyelmes, hogy ráz a jármű.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Valami gond volt a kisbusszal

Meg is állt a legközelebbi benzinkúton, ahol aztán felhívta a buszt bérbeadóját a problémával, akitől azt a választ kapták: ítéljék meg ők, folytatják-e az útjukat.

Defektet kapott

Végül az a döntés született, hogy tovább mennek, menet közben pedig az egyik hátsó ülésen utazó gyermek, egy 8 éves kisfiú úgy gondolta, hogy átül egyik helyről a másikra, ekkor azonban a kisbusz defektet kapott.

Elvesztette az uralmát

A sofőr elvesztett a jármű felett az uralmát, ami aztán szalagkorlátnak csapódott, majd egy betonárokba csapódva felborult.

Nem volt bekötve a gyermek

A kisfiú mivel ezekben a pillanatokban nem volt bekötve, a szélvédőn át kirepült a járműből és a helyszínen életét vesztette.

Ez is érdekelhet:

Hoppon maradt tolvajok: ellopták ezt az autót, hogy eladják, de aztán a vevőjük fizetés nélkül távozott

Mindenki megsérült

A kocsit vezető édesapa, a mellett ülő felesége, valamint a hátsó ülésen ülő másik, 4 éves kisfiú sérültek meg, ők mindannyian be voltak kötve a csattanás pillanatában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció