Holttestet találtak a tűzoltók egy szigetszentmiklósi házban vasárnap – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

Sűrű füst ömlött a házból

Mukics Dániel közleményében azt írta: vasárnap reggel háromnegyed nyolckor érkezett a segélyhívás, hogy sűrű füst jön ki egy családi házból Szigetszentmiklóson, a Boglya utcában, és nem kizárt, hogy tartózkodik valaki odabent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megindultak a tűzoltók

Tíz szigetszentmiklósi tűzoltó két járművel néhány percen belül a helyszínre ért – írta, hozzátéve: lángok nem voltak, csak füst áramlott ki a ház ablakán. A tűzoltók behatoltak a hatvan négyzetméteres téglaházba és hőkamerát is használva keresni kezdték a lakásban lévő embert. Ezt nehezítette, hogy az épületben rengeteg bútor, rongy és egyéb szemét volt felhalmozva – írta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Holttestet találtak

Az egyik szoba padlóján találtak egy embert, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. Az öt négyzetméteren izzó rongyokat és szemetet eloltották a tűzoltók, majd egy nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették a házat. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének okát és körülményeit.

Erre hívja fel a figyelmet a szóvivő

A szóvivő arra figyelmeztetett: ha sok éghető anyagot halmozunk fel, az nemcsak a tűz keletkezésének veszélyét növeli, hanem a menekülés lehetőségét is rontja. A környezetünk tisztán tartása, az épület karbantartása tűzvédelmi szempontból is fontos – írta.

A Fejér megyei Baracskán is meghalt egy ember

Szombat délután négy órakor érkezett a katasztrófavédelemhez a jelzés, amely szerint egy elhunyt személyt és egy korábbi tűz nyomait találták meg Baracskán, a Széchenyi utcában, számolt be róla a katasztrófavédelem. Mivel tűz már nem volt, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.

Egy kiskutya is meghalt

Egy húsz négyzetméteres présházban, a kályha környezetében egy korábbi tűz nyomai voltak láthatóak. Az épületben egy holttest és egy kistestű kutya teteme volt. A tűz keletkezésének pontos idejét, helyét és okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni, amelyet a katasztrófavédelem folytat le.

Tűzveszély az otthonunkban: mire figyeljünk?

Lakásunkban egyre több a műanyag használati tárgy. A bútorkárpittól kezdve a függönyökön át szinte minden textília tartalmaz poliésztert, vagy egyéb más műanyagszármazékot. Ezek könnyen éghető anyagok, égésük közben jelentős mennyiségű fojtó és mérgező füst és nagy mennyiségű hő keletkezik. 

A gyertyák használata

 A függönyök már csak anyaguk, és elhelyezkedésük miatt is könnyen lángra kapnak, hiszen a tűz legkönnyebben felfelé terjed. Ügyeljünk rá, hogy a függöny ne kerüljön gyertya, mécses vagy akár adventi koszorú közelébe, figyeljünk arra is, hogy egy esetleges huzat ne mozgassa a nyílt láng felé a függönyünket. A tűz a függönyön gyorsan terjed, hőfoka emelkedik, így más anyagokat is pillanatok alatt lángra lobbanthat, amelyet fojtó füst kísér. Ugyanez vonatkozik az éjjeli lámpára terített sötétítő textíliákra. A lámpában lévő izzószál által fejlesztett hő elegendő lehet annak meggyújtásához.

Spotlámpák

 Az ún. spotlámpák igen magas hőt termelnek működésük közben. Ügyeljünk rá, hogy éghető anyag ne érjen hozzájuk; sugárzott hője képes a közelben lévő anyagokat meggyújtani!

Elektromos hősugárzók

 Az elektromos hősugárzót, valamint a gázzal működő fűtőberendezést úgy helyezzük el a lakótérben, hogy ahhoz éghető anyag ne érjen, attól kellő tűztávolságban legyen.

Kárpitok, szőnyegek

A vastagabb, sűrűszövésű kárpitanyagok, szőnyegek kevésbé gyúlékonyak, különösen a kevert anyagból készültek. Mivel nehezebben égnek, előbb többnyire csak parázslanak, pl. a cigarettából kihulló izzó dohányszálak hatására. A lappangó parázsgócot azonban egy kisebb légáramlat is felerősítheti és lángra kaphat a fotel, kanapé, ágy illetve ágynemű. Az ilyen anyagok erős füstképződéssel égnek, ám a jellegzetes kellemetlen szag még idejében figyelmeztethet bennünket, hogy baj van és elejét vehetjük egy nagyobb tűz kialakulásának. Ilyenkor még elég egy vödör víz is a tűz fészkének eloltásához. Jobb híján egy alaposan bevizezett (nem műszálas) takaró is elég a tűz elfojtásához, de ilyenkor fontos, ha otthonunkban tűzoltókészülék van, amely alkalmas a kezdeti tüzek oltására.

A cigarettázás

A cigarettázás is veszélyforrás otthonunkban. Az ágyban, fotelban, kanapén elalvás előtt nem ajánlatos rágyújtani, mert az alvás közben a kézből kihulló égő cigaretta éghető anyagra hullhat. Szerencsés esetben csak kiégeti az ágyneműt, kárpitot, szőnyeget vagy bútort, de az is megeshet, hogy tüzet okoz a parázslás.

Ha van kandalló

Fokozott figyelemmel járjunk el, ha otthonunkban kandalló, vagy cserépkályha van. Ezeknek a környezetében ne tároljuk könnyen éghető tárgyakat, mert a kipattanó szikra tüzet okozhat. Ügyeljünk arra, hogy éghető folyadékot se tároljunk a közelükben. Az éghető folyadékok (benzin, lakkhígító, körömlakklemosó, etanol, sebbenzin stb.) szobahőmérsékleten is könnyen párolognak, és ezek gőze gyúlékony. Ezeket a gőzöket egy szikra könnyen lángra lobbanthatja.

A konyha

 A konyha sem veszélytelen hely, különösen főzés közben. A gázégő lángja, az elektromos tűzhelylap intenzív hője is lángra lobbanthatja az odalógó konyharuhát, fogókesztyűt, de a tűzhelynél tevékenykedő ember ruházatát is. Ha megtörtént a baj, az égő ruhaneműt vízzel olthatjuk el.

Gázkonvektor

Nagyon fontos, hogy fűtőberendezésen NE szárítsunk ruhát. A használatban lévő gázkonvektor burkolata olyan magas hőmérsékletet is elérhet, amely a ráterített szárítandó ruhát meggyújthatja. A vasalót is fokozott figyelemmel használjuk! Ne hagyjuk a ruhaneműn huzamosabb ideig.

Háztartási gépek

Előfordulhat, hogy háztartási gépünk működése során rendellenességet tapasztalunk. Az elektromos hálózatra kapcsolt készülékek esetében a mechanikai és az elektromos meghibásodás is tűzhöz vezethet. Az ilyen készüléket ne használjuk tovább, az elektromos hálózatról válasszuk le és hívjunk szerelőt, figyelmeztet a katasztrófavédelem.

A hosszabítók

Fontos, hogy csak jó minőségű hosszabbítót és elosztót használjunk. Annak kiválasztásakor vegyük figyelembe, hogy milyen teljesítményű készüléket kívánunk működtetni róla. Egy nagyobb teljesítményű elektromos berendezés használatakor a nem megfelelő teljesítményű hosszabbító felmelegedhet és tüzet okozhat. Elosztót nem szerencsés elosztóval toldani, ilyen célra használjunk hosszabbítót. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illuszráció