Egy idős asszony halt meg tegnap este Budapesten, a 15. kerületben. A nő az 5. emeleti lakásából vetette magát a mélybe. Hiába érkezett a segítség, az áldozat életét már nem tudták megmenteni.

Kiugrott az ablakon

Kedd este Újpalotán, a Páskomligeti utca és a Sárfű utca sarkán lévő tízemeletes ház ablakából kiugrott egy ember. A szomszédok információja szerint egy idős nő vetette magát a mélybe a panelház 5. emeletéről.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meghalt az asszony

A környéket ellepték a rendőrök és a mentők. De az idős nő életét már nem tudták megmenteni. Az asszony a helyszínen meghalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megszólalt a rendőrség

 „A halálesettel kapcsolatban idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.” – írta a BRFK az ittlakunk.hu-nak.

Tragédia Újpalotán

Tavaly augusztusban, szintén a 15. kerületben, szintén egy tízemeletes ház hetedik emeletéről egy férfi ugrott ki. A 37 éves férfi a helyszínen meghalt.

Tragédia Kőbányán

Egy hónappal ezelőtt egy 44 éves férfi ugrott le a KöKi Terminál tetejéről. A férfi nem élte túl a zuhanást. A rendőrség szerint ennél az esetnél sem merült fel a bűncselekmény gyanúja.

„Már nem volt mit tenni”

„Ott voltam helyszínelés folyt, amikor láttam a fekete zsákot, onnan tudtam, nincs mit tenni” – írta egy hozzászóló a közösségi oldalon az események után. „Szomorú ez az egész, lehet, hogy kilátástalan volt az élete és sajnos ezt utat választotta” –írta az másik kommentelő.

Siófokon is hasonló eset történt

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy nem baleset történt, hanem öngyilkos akart lenni az az 50 év körüli férfi, aki kiugrott a siófoki bevásárlóközpont teraszáról szintén november végén.

Túlélte a zuhanást

Az öngyilkos-jelöltet súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Amikor a mentők kiérkeztek, magánál volt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a budapesti férfi öngyilkosságot kísérelt meg, így rendőrségi eljárás nem indult az ügyben.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel az újpalotai tragédia után – Forrás: Facebook/Újpalotai Csevegő