Juhász Előd saját bevallása szerint már mindent elrendezett maga körül: Nem túlzás azt mondani, hogy a munka tartja életben a 85. születésnapját ünneplő televíziós legendát. A műsorvezető tisztában van azzal, hogy már abban a korban van, amikor bármelyik pillanatban véget érhet az élete.

Az életkor súlya

Juhász Előd érzi, hogy az életkorának már komoly súlya van, és sokkal kevesebb dolgot tud egy napba belesűríteni, mint húsz vagy negyven évvel ezelőtt. Ettől függetlenül most is tevékenyen telnek a napjai. Folyamatosan készíti Zeneközelben című rádiós műsorát, amelynek beszélgetéseiből egy könyvsorozatot jelentetett meg, és ezt bővíti újabb és újabb kötetek írásával. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Senki és semmi nem hajtja

„Ameddig erőm van hozzá, addig dolgozni szeretnék, de nem erőltetem meg magam túlzottan. Senki és semmi nem hajt, magamat mozgatom, mert örömömet lelem benne, nincs benne kényszer. Én sosem fogtam fel munkaként azt, amit csinálok, számomra ez hobbi és szórakozás is egyben” – nyilatkozta a legendás műsorvezető.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Semmit nem vitt túlzásba

„Azt gondolom, az egyik kulcsa annak, hogy ilyen szép kort megélhettem az, hogy soha semmit nem viszek túlzásba. A mértékletesség a titok. Rendszeresen járok teniszezni, és bár nem diétázom, orvosi utasításra odafigyelek arra is, mit és mikor eszem, emiatt késő este már nem falatozom” – tette hozzá.

A szívével vannak gondok

„Sok orvos barátom van, nekik is köszönhetem, hogy még itt vagyok. Nem titkolom, hogy a szívemmel vannak gondok, ez részben örökségem, részben pedig a koromnak tudhatom be” – jelentette ki a Blikknek.

„Nincs extra vágyam”

„Mindent megteszek, hogy minél tovább tartson számomra a földi lét. Nincs semmi extra vágyam, csak folytatni szeretném a zenével való munkát, és azt, hogy ez tessék az embereknek. Ugyanakkor abszolút tudatában vagyok a koromnak, és annak, hogy bármelyik pillanatban elmehetek” – fogalmazott Juhász Előd.

Nem fél a távozástól

„Nem félek tőle, természetes dolognak tartom, hívő emberként pedig el is tudom fogadni. Már mindent elrendeztem magam körül, nincsenek lezáratlan ügyeim, a családommal is minden tisztázva van, úgyhogy, ha eljön a pillanat, nyugodt szívvel távozhatom” – hangsúlyozta a Magyar Katolikus Rádió munkatársa, aki nagyon örül annak, hogy ilyen aktívan, jó állapotban ünnepelhette meg a születésnapját.

Nem kért ajándékot

„Bár előző este koncerten voltam, mégis azzal indítottam a napot, hogy reggel fél hétre mentem teniszezni, majd a rádiós műsorom újabb adását vettük fel. A családommal már május elsején ünnepeltünk. Előzetesen emailben és személyesen is mindenkivel tudattam, hogy nem kérek ajándékot, és ezt be is tartották” – mesélte a rádiós.

Együtt volt a család

„Számomra az volt a fontos, hogy minden gyermekem és unokám velem legyen, ez alól egyedül a legkisebb, Botond volt kivétel, ő egy tábor miatt igazoltan volt távol. A barátokkal pedig majd ezután jön a közös ünneplés” – tette hozzá Juhász Előd. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Juhász Előd. Fotó: Facebook.