Október 29-én a szomszéd kért segítséget a családtól: egy látogatást követően hazaindultak, de az út során defektet kapott autójuk. Hajni és Lajos az M7-es autópályán rekedtek segítségére siettek. Siófok után, néhány kilométerrel a Völgyhíd előtt találták a bajba jutott családot. A történet itt vett rémmesébe illő fordulatot.  

Kerékcserére készültek

A lerobbant autó elé parkoltak a leállósávba. Hajni átült a családhoz, mivel a hátsó ülésen a pici ikrek egyike éppen érte sírt. Lajos elkezdte a pótkereket és a szükséges eszközöket kipakolni az autóból. Mindent gondosan a leállósáv szélén futó szalagkorláthoz tett. Az autók kivilágítva, a szabályoknak megfelelően álltak, biztonságosnak ítélt távolságra a száguldó forgalomtól. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elütötték a családapát

Lajos éppen a bal oldali ajtón keresztül a hátsó ülésről igyekezett a kerékcsavarokat kiszedni a kis Suzukiból, amikor egy személyautó a leállósávba áttérve először a segítségre szoruló autóba hajtott, majd Hajniék kocsijának ütközött és elütötte az éppen segítséget nyújtó családapát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Visszament a kocsijához, majd elhajtott

Az autó végül pár méterre tőlük megállt, majd sofőrje kiszállt és Hajnihoz sétált, aki akkor már férje mellett térdelt az aszfalton és igyekezett segítséget nyújtani neki. Az asszony elmondása szerint a férfi kért egy cigarettát, majd visszament autójához és elhajtott. A szemtanúk az autó rendszámát nem jegyezték meg, de elég pontos személyleírást tudtak adni a férfiról ahhoz, hogy a rendőrség megtalálja.

Életveszélyes sérülések – amputálták a lábát

Lajos nagyon súlyos sérülésekkel került kórházba. Testének bal oldala lebénult egy sztrók következtében, csak jobb kezét tudja használni. Nyakcsigolyája, bordája eltört, utóbbi keresztülszúrta a tüdejét. A mája szétrepedt, a szíve megütődött, medencecsontja teljesen szétroncsolódott, jobb lábát az orvosok nem tudták megmenteni, le kellett vágni.

Egy százalék esélyt adtak a túlélésre

Az orvosok már rég lemondtak róla. Hajninak már háromszor kellett szerelmétől elbúcsúzni. A férfi az elmúlt időszakban három napot volt stabil az állapota, hat hetet töltött az intenzív osztályon. Néhány nappal ezelőtt került a szeptikus osztályra, tüdőgyulladást kapott, a műtét után tüdőembóliát. Lajos bár magánál van, beszéde gyakran nem tiszta, olykor hallucinál. „Tudom, ha túléli ezt az egészet, akkor sem lesz már a régi. Örökké gondozásra szorul, de én azt is vállalom, csak jöjjön haza!” – mondta Hajni.

Két kislányuk született

Hajni és Lajos fiatalon szerettek egymásba, de az élet más irányba sodorta őket. Külön-külön alapítottak családot. Húsz évvel később ismét találkoztak, és ekkor összeházasodtak. Két kislányuk született, akik most hat- és nyolcévesek – áll a Feol.hu cikkében.

Ismét átéli a szörnyűséget

Hajni kilenc évvel ezelőtt szintén autóbalesetben elvesztette első házasságból született nagylányát, aki három pici gyereket hagyott maga után. Ő volt az, aki a kicsiket két éven keresztül maga gondozta, ezzel is segítve az apjukat a talpra állásban. A mai napig nagyon szoros a kapcsolatuk, veje gyakran hozza a gyerekeket a mamához látogatóba.

Minden veszni látszik

A baleset előtt két munkahelyen is dolgozott, de a történtek után képtelen volt elvégezni a feladatát. Mivel anyagi helyzetük is megrendült a tragédiával, eljutottak arra a pontra, hogy a megtakarításaikat mára már felélték. Otthonukat, ahol albérletben laknak, a tulajdonos közben eladta, de még nem tudja, mikor kell kiköltöznie a gyerekekkel.

Segítséget kért

Hajni senkinek sem beszélt nehézségeiről, a családján kívül senki sem tudta, mi történt velük. Később erőt vett magán és az önkormányzattól kért segítséget, hátha tudnak családja részére szociális lakást biztosítani. A település vezetése azonnal felismerte a baj súlyosságát. Mozgósították az egész községet, hogy aki csak teheti, valamilyen formában siessen a család segítségére.

Sokat sírnak a kisgyerekek

„A gyerekek nagyon lelkisek. Sokszor hajnali háromig sem lehet őket elaltatni, hol az egyik sír az édesapja után, hol a másik” – árulta el az anyuka. Lajos volt az, aki a család élén állt. Húsz éven keresztül készítette a nádtetőket, ehhez ért. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció.