Negyven ember került veszélybe vasárnap Budapest 10. kerületében, amikor tűz ütött ki egy négyemeletes szociális intézményben Jászberényi úton. A mentők három embert szállítottak kórházba füstmérgezés gyanújával.

Negyven ember került veszélybe

Tűz ütött ki egy négyemeletes szociális intézményben Budapesten, a 10. kerületi Jászberényi úton, a lángokat gyorsan eloltották, azonban a füst miatt 40 embert az intézmény udvarára kísértek a tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A földszinten csaptak fel a lángok

A fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, porral oltóval és egy vízsugárral rövid időn belül eloltották az egyik földszinti helyiségben felcsapó lángokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Átszellőztetik az épületet

A felsőbb szinteken tartózkodókat, kilencven embert arra kérték, ne hagyják el szobáikat. A tűzoltók átszellőztetik és átvizsgálják az épületet.

Három embert vittek kórházba

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy eddig három embert, két nőt és egy férfit kellett kórházba szállítani enyhe füstmérgezés miatt. A mentők jelenleg hét mentőautóval és egy motorral vannak a helyszínen, még tart a kimentettek vizsgálata. Életveszélyes sérült nincs köztük.

Azonnal megkezdték a mentést

A BRFK 10. kerületi rendőrkapitányság rendőrei érkeztek először a helyszínre, és a kiérkező két rendőr azonnal megkezdte az idősek kikísérését a sűrű füstből. Később több rendőri egység is érkezett, akik azonnal bekapcsolódtak a mentésbe. A tűzeset körülményeit a BRFK közigazgatási eljárásban vizsgálja.

Öngyújtóval okozott tüzet

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a közelmúltban, hogy a Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 57 éves férfival szemben, aki 2021 áprilisában öngyújtóval okozott tüzet az egyik fővárosi kórház kétágyas kórtermében, amelynek következtében egy 73 éves, ágyhoz kötött betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül meghalt.

Egy szobában feküdtek

A főügyészség a közleményében azt írta, hogy a férfit az egyik budapesti kórház Covid-osztályán helyezték el koronavírus-fertőzés miatt. A másik betegágyon fekvő 73 éves férfi az egészségi állapota miatt a mozgásában korlátozva volt, beszélni sem tudott, és a vádlotthoz hasonlóan oxigéntámogatásban részesült. 

Meggyulladt az ágyneműje

A vádlott, mivel dohányos volt, cigarettát és öngyújtót is tartott magánál; 2021. április 6-án kora reggel az ágyán ülve elővette és meggyújtotta az öngyújtóját, amelynek hatására meggyulladt az ágyneműje. Miután ezt észlelte, segítségért kiáltozott.

Kikúszott a folyosóra

A szakápolók meghallották, megkezdték a tűz oltását, valamint az osztályon fekvő betegek kimenekítését és segítséget hívtak. A vádlottat az egyik ápoló lerántotta a földre, és a férfi ezután kikúszott a folyosóra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció