A nagybaracskai iskolában súlyosan bántalmazott két kisdiák egy harmadikat, minek következtében a szülei kórházba vitték. A kórház jelentette a rendőrségnek az ügyet, akik eljárást indítottak a bántalmazás kapcsán.
Gondok vannak az iskolában
Súlyosan bántalmaztak egy diákot a nagybaracskai iskolában. A baon.hu-nak egy érintett azt mondta hogy súlyos gondok vannak ebben az iskolában, éppen ezért iskolakezdés előtt 26 diákot más intézménybe írattak be a szüleik. Mint mondta, a bántalmazás megtörténte után ismét csökkent a diákok létszáma. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Megszólalt az igazgató
Az üggyel kapcsolatban a lap megkeresse az iskolát, de csak rövid tájékoztatást kaptak. “Gyermekek egymás közötti bántalmazása volt. Rendőrségi feljelentés történt. Belső eljárás indult az intézményben. Mindkettő folyamatban van. Ez az eset nem tükrözi a mindennapi életünket” – mondta Molnár Mariann, a Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója.
Megszólalt a rendőrség
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint: a „Bajai Rendőrkapitányság munkatársai büntetőeljárás keretében vizsgálják a történteket. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módunkban adni”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Folyamatosan bántalmazták
Nemrég írtunk arról, hogy egy első osztályos kislányt rendszeresen bántalmazott három kislány osztálytársa a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában. A gyerekek a társukat csúfolták, lökdösték, és elvették az ennivalóját. De előfordult az is, hogy gyomorszájon vágták a mosdóban, megrugdosták, egy alkalommal pedig egyikük fojtogatta is.
Sérülést szenvedett
A kislány a fojtogatás után kórházba is került, de a rugdosás után is jártak vele a szülők a szombathelyi kórház sürgősségi osztályán, mert bordazúzódása lett. A szülők a következő tanévtől másik intézménybe íratják a gyereküket.
Halállistát készített a tettes
Ahogy arról májusban az elsők között beszámoltunk, majdnem tragédiával végződő késelés történt a bőnyi általános iskolában. Az egyik diáklány halállistát készített, az első áldozata a 12 éves Mirella lett volna, ezért hátba szúrta a kislányt egy 25 centis késsel. A tettes, B. Katalin azóta egy budapesti javítóintézetben vár a sorsára.
Beszéltek az igazgatóval
A történtek után Mirella kijelentette, hogy soha többé nem megy vissza abba az iskolába, ahol majdnem megölték. Az anyukájával bementek a suliba, ahol beszéltek a tanárnőjével és az igazgatóval is. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola – Forrás: Google Street View