Elfogtak három embert, köztük két ügyvédet, akiknél jelentős mennyiségű kokaint és amfetamint találtak. A kábítószerek feketepiaci összértéke elérheti a 20 millió forintot.

Nem maguknak

A Pest megyei ügyvéd házaspár amfetamint és kokaint szerzett be nagy tételben, amit továbbértékesítésre adott el egy solymári férfinak.

Órában is utazhattak

A házaspártól két gépkocsit, értékes karórákat és készpénzt foglaltak le. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Solymáron volt a sok kábítószer

A jelentős mennyiségű drog a továbbértékesítő lakásán tartott kutatás során került elő: ott bruttó két kilogramm amfetamint és bruttó fél kilogramm kokaint találtak a budapesti rendőrök.

Méricskéltek a rendőrök

A rendőrség felvétele

Autót is lefoglaltak

Ezen kívül itt is lefoglaltak egy autót, különböző valutanemekben összesen több mint 17 millió forintnyi készpénzt és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható eszközöket.

Nem beszéltek

A 35 éves férfit és feleségét, valamint a 42 éves férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vették, javasolták letartóztatásuk indítványozását. Vallomást egyik gyanúsított sem tett.

Szeptemberben volt az első lépés

Azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az ügyvéd házaspárnak szállította a kábítószert, még szeptemberben a fővárosban fogták el. A férfi kocsijában akkor mintegy 900 ezer forint értékű amfetamint és 400 ezer forint értékű kokaint találtak – áll a közleményben.

Hódmezővásárhelyen szerényebb volt a fogás

Egy 21 éves férfi és 17 éves barátnője 2021. szeptemberében közösen neveltek marihuána növényeket hódmezővásárhelyi lakásukban.

3 tő kender

A nyomozók a megtartott kutatás során lefoglaltak három tő kendert, valamint több tucat kábítószer termesztéssel összefüggésbe hozható eszközt. Ellenük kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Címlapfotó a rendőrség felvétele.