Ahogy azt elsőként a BudaPestkörnyéke.hu hírportál megírta, hullámvasút-baleset történt Dunakeszin a gyermeknapi rendezvényen. Kitörött a szerkezet kereke, többen megsérültek, a mentők is kivonultak. Most a hullámvasút üzemeltetője kiadott egy közleményt, ebben lényegében azt állítja, hogy egy gyermek miatt történt a baleset.

Kiszakadt a kerék

Baleset történt Dunakeszin, a gyermeknapi rendezvényen. Szemtanúk beszámolója szerint a hullámvasútnak kiszakadt az egyik kereke, emiatt többen fejsérülést szenvedtek, köztük gyerekek is megsérültek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lefejelték a vasat

Szemtanúk a Facebookon azt írják: „Kiszakadt a kereke és majdnem ki is estek belőle. A kiszakadó kereke miatt azonnal megszorult, és sok gyerek felnőtt lefejelte a vas keretet ami tartja a személyeket benne”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Többen megsérültek

„Borzasztó volt látni a vérző fejű, orrú gyerekeket…egy anyukának patakokban ömlött a fejéből a vér. Az egyetlen szerencséjük, hogy a kiszakadt sín nem szúrta át a szerelvényt és a hullámvasút mielőtt lefordult volna a pályáról csodával határos módon visszadőlt! Pont a szemünk előtt történt” – írja egy másik hozzászóló.

Felállt egy gyermek

Cikkünk megjelenése előtt nem sokkal Dunakeszi hivatalos oldalán megjelent a vidámpark üzemeltetőjének a közleménye. Ebben azt írják, hogy a sárkány hullámvasúton öt körből áll egy menet. „Egyik alkalommal az utasok közül egy gyermek az első kor után felállt, mert rosszul lett, és jelezte, hogy ki akar szállni.”

Hirtelen fékezés, megbillent a szerelvény

Az üzemeltető így folytatja: „Az irányítófülkében ülő kollégánk észlelte a jelzést és alkalmazta a vészmegállítót. A hirtelen fékezés hatására egy ponton eltörött az összekötő a pályán ezért kitörött egy kerék és megbillent a szerelvény.”

Megütötték magukat az utasok

„Ezek miatt és a fékezés eredményezte hirtelen megállás miatt megütötték magukat az utasok. A helyszínen tartózkodó egészségügyi biztosítás azonnal ellátta a sérülteket, ekik közül egy főt a saját kérésére a mentő szállított a váci kórházba röntgen vizsgálatra, míg a többiek önállóan autóztak fel Vácra” – írja a hullámvasútat működtető cég képviselője.

Fej- és hámsérülések

Ezzel szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka azt mondta a 24.hu portálnak, hogy a mentősök négy embert vittek kórházba. Egy felnőtt és három gyerek könnyű fej- és hámsérüléseket szenvedett.

Nyomoz a rendőrség

Információink szerint a Dunakeszi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ezen a hullámvasúton történt a baleset – Fotó: Facebook