Új vasúti megállók épülnek Albertfalván és a külső körvasúton – közölte Vitézy Dávid a közösségi médiában.

Majd 1 milliárd

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a kormány szerdai határozatára hivatkozva azt írja: a kormány 980 millió forint európai uniós támogatásban részesítette a hiányzó budapesti vasúti megállók előkészítésére indult projektünket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A vonatok egy része most nem áll meg

Albertfalva már most is létező vasúti megállóhely, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne igazán szükség rájuk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

100 éves örökség

Ez az állapot a 19. század öröksége, a mai 30-as, dél-balatoni vonal ősét a Déli Vasút építette meg, és amikor később a MÁV létrehozta a pécsi vonalat ezen a szakaszon vele párhuzamosan, nem akartak állomáshasználati díjat fizetni a konkurens társaságnak, így nem kötöttek be Albertfalvába.

Átszállás

A megálló akadálymentes lesz, lift és új peron is készül, és a vasút mindkét oldalára kerülnek kerékpártárolók, a kelenvölgyi oldalon P+R parkoló is létesül. A fejlesztés célja az is, hogy a Fehérvári úti villamosokhoz egyszerűen lehessen innen eljutni, mert ez az átszállás kulcsfontosságú a Budai Fonódó villamos és az elővárosi vonatok között.

Bicajtárolók

A megállóhelyek mindegyike B+R kerékpártárolóval tervezendő, azonban Albertfalva esetében a Kővirág sor felőli oldalon P+R és K+R parkoló tervezése is feladat, de természetesen látjuk és halljuk a helyiek aggodalmait és mindenkit biztosíthatok: csak Újbudával egyeztetve és a környék zöldfelületét megkímélve gondolkodunk ebben, nem szeretnénk ide óriási parkolási kapacitást létrehozni és végképp nem a vasút mentén létrejött csendes, zöld zónát veszélyeztetni.

Budapest más pontján is

Új vasúti megállóhelyet terveznek az Egyenes utcai lakótelepnél a Kerepesi útnál, ahol a jövőben közvetlen átszállási lehetőség nyílik majd a vonatokról a H8-as gödöllői és H9-es csömöri hévre, amely a tervek szerint az Örs vezér térnél össze lesz kötve az M2 metróval.

További kapcsolat

Így az Egyenes utcai lakótelep lakói gyors vasúti kapcsolatot kapnak az S76-os vonatokkal Újpalota, Angyalföld, Újpest és Óbuda, illetve a másik irányban első körben Kőbánya, később Ferencváros és Dél-Buda felé.

Rákosszentmihály

Új peron létesítésével Rákosszentmihály vasútállomás utasforgalom részére való megnyitása is tervben van. Az új peron a Fogarasi úti felüljáró vonalába tervezendő, gyalogos aluljáró által megközelíthető, és kapcsolatot teremt a XIV. és XVI. kerületek között.

Újpalotát fejlesztik

Újpalota megállónál a korábban megépült peronok meghosszabbításának, valamint a peronok közötti szintbeli kapcsolat biztonságos kialakításának tervezése a feladat, ezáltal akár csatolt FLIRT vagy KISS szerelvény is megállhat itt. A vasúti megállóhely a 7-es, 7E, 8E, 108E, 133E, illetve a 277-es autóbuszokra ad átszállási lehetőséget és közvetlenül elérhető az újpalotai lakótelep jelentős részéről gyalogosan vagy kerékpárral is.

Még egy megálló

Új vasúti megállóhely létesül az Erzsébet királyné útja-Kolozsvár utca vonalában, ahol át lehet majd szállni az 5, 124, 125-ös buszokra és a 62, 69-es villamosokra, munkanéven Pestújhely a megálló neve.

Címlapfotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala