Újabb 11 fertőzöttel 744-re emelkedett hazánkban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. A népegészségügyi központ hétfő reggel közölt adatai szerint a járványnak újabb 4 halottja van. A halottak száma 38-ra nőtt. Eddig 67-en épültek fel a betegségből.

Újabb négy halálos áldozata van Magyarországon a koronavírusnak.  Az elhunytak 61 és 94 év közötti, krónikus beteg emberek voltak, közülük hárman férfiak, egy pedig nő.

A fertőzöttek száma pedig 744-re emelkedett.

A fertőzés területi adataiból az látszik, hogy a vírus Magyarországon továbbra is a fővárosban és Pest megyében van jelen legintenzívebben. A fertőzöttek több mint 40 százaléka budapesti, a Pest megyeiekkel együtt ez az arány meghaladja a 60 százalékot.

Az is látszik, hogy a járvány eddig a nyugati országrészben jelent meg erősebben, a keleti megyék közül csak Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van jelentősebb mennyiségű igazolt fertőzött.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI