Az Opel sofőrje türelmetlen volt, és a jobbra kanyarodó sávból előzött egy kocsisort. Pechjére egy civil rendőrautó is volt a megelőzött autók között. A zsaruk rögtön a szabálytalankodó nyomába eredtek, az üldözés nem tartott sokáig.

Pénteken történt

2023. július 21-én 22:30 környékén civil rendőrautóval járőröztek a Róbert Károly körúton a 13. kerületi zsaruk. A Teve utcánál azonban olyat láttak, amire talán ők maguk sem számítottak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jobbra kanyarodó sávból előzött egy autós

Egy fehér színű Opel sofőrje a jobbra kanyarodó sávból az egyenesen haladók elé vágott, amikor zöldre váltott a lámpa. A rendőrök nem hezitáltak, rögtön az Opel nyomába eredtek. A menekülő autós egyáltalán nem akart megállni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hamar véget ért az üldözés

Az Opel sofőrje a Szentendrei úti felüljárón elvesztette uralmát az autója felett. A kocsi megcsúszott, majd több alkalommal nekicsapódott a szalagkorlátnak. A zsaruknak így nem volt nehéz dolga, kiszálltak és a sofőrhöz siettek.

Igazoltatták az autó sofőrjét

Az igazoltatás során kiderült, hogy az Opel sofőrje ittasan ült volán mögé. A megengedett sebességhatárt is jócskán túllépte. A megengedett 70 km/h-s maximális sebesség helyett 101 km/h-val közlekedett.

Elfogták

A 36 éves sofőrt elfogták, majd előállították mintavételre. Az Opelt vezető személy nem sérült meg a baleset következtében. Volt egy utasa is, aki szintén megúszta ép bőrrel a történteket.

Ezek is érdekelhetnek!

Az eset következményei

Az Opel sofőrjének vezetői engedélyét bevonták a rendőrök. A 3. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség gyanújával. Hogy mi lesz a sofőr sorsa, azt egyelőre nem lehet még tudni.

A rendőrség videója

Zala vármegyében felborult egy ittas sofőr az autójával

Július 22-én Zalakomáron szerették volna ellenőrizni egy autó sofőrjét a rendőrök. Felismerték, és tudták, hogy el van tiltva a vezetéstől. A férfi nem is állt meg, megpróbált elmenekülni.

Nem jutott messzire

A zalakomári férfi megcsúszott autójával az első kanyarnál és fel s borult. Szerencsére senki nem sérült meg a balesetben. A rendőri intézkedésnek ellenszegülő sofőrről kiderült, hogy valóban el volt tiltva a vezetéstől, de soha nem is volt jogosítványa, ráadásul még ittas is volt, amikor bekövetkezett a baleset. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Egy képkocka a rendőrség videójából – Forrás: Rendőrség