Alig két héttel azután, hogy szolgálatteljesítés közben meghalt Baumann Péter, akit egy éles eszközzel támadtak meg, újabb rendőr elleni támadás történt, ezúttal Fejér megyében. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egy fiatalkorúval szemben.

Rendőr segítséget kért a nevelőapa

Egy rendőr 2023. január 25-én este azért jelent meg a Fejér vármegyei település egyik társasházában, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért a hétfő óta otthonról távollévő – és éppen a barátjánál megjelenő – gyermekével kapcsolatban. Amikor a bejelentés ellenőrzésére a rendőr megjelent a lépcsőházban, a fiatalkorú lány és 16 éves barátja éppen el akarta hagyni az ingatlant. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Igazoltatni akarták

A rendőr a lépcsőház egyik lépcsőfordulójában igazoltatni akarta őket, azonban a fiatalkorú fiú a rendőr felszólítását figyelmen kívül hagyva, ki akarta vonni magát az intézkedés alól és megpróbált futva elmenekülni. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Előkerült az éles eszköz

A rendőr ekkor a fiúval szemben testi kényszert alkalmazott, melynek során a földön fekve aktívan ellenszegült, a rendőrt folyamatosan próbálta lerúgni magáról, valamint több alkalommal ököllel is meg akarta ütni. Amikor a rendőr megkezdte a fiú bilincselését, a támadó hirtelen egy éles eszközzel megsebesítette az intézkedő rendőr lábszárát.

Szolgálaton kívüli rendőr segített

Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő elkövető ellenállását egy a lépcsőházban lakó, szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni.

Súlyos testi sértés

A hivatalos személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a fiatalkorú fiú őrizetét és gyanúsítottként hallgatja ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Alig két hét telt el a tragédia óta

A döbbenetes eset alig két héttel azt követően történt, hogy szolgálatteljesítés közben életét vesztette Baumann Péter rendőr, akit szintén egy éles eszközzel támadtak meg. A posztumusz rendőr főhadnagyot a szívén érte a „találat”, sérüléseibe nem sokkal később belehalt. Baumann Pétert ma kísérték utolsó útjára, katona tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Végső búcsút vettek tőle

Kapcsolódó.

Végső búcsút vettek az újbudai rendőrgyilkosság áldozatától: menyasszonya kék rózsából készített koszorúval búcsúzott tőle – videó

Kiemelt kép: Illusztráció