Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, ezért Vili Beros egészségügy-miniszter közölte: új intézkedéseket hoznak, szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekben, tudósított az MTI.

„Még mindig tárgyalunk a szükséges intézkedésekről, és a nap végéig pontosítjuk őket” – mondta Vili Beros újságíróknak a Tudományos Tanácsnak a kormány székházában tartott tanácskozása után. Bejelentette azt is, hogy a Covid-19-járvány ellen küzdő operatív törzs visszatér a napi sajtótájékoztatókhoz.

„Megvitattuk a határhelyzetet is. Jelentős javulást tapasztaltunk, de tekintettel a járványhelyzet romlására, szigorúbbak lesznek a belépési feltételek, és 14 napos – illetve a PCR-tesz elvégzése idején sokkal rövidebb – önkéntes karantént rendelünk el”– közölte a miniszter.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez mit jelent a Magyarországról az Adriára tartó turisták számára – írta az Index az MTI információi alapján.

Vili Beros a járvány terjedésének megakadályozására tett intézkedések között említette, hogy a rendezvényszervezőknek több figyelmet kell szentelniük a járványügyi intézkedések betartására, és nyilvántartást kell vezetniük a résztvevőkről, hogy a járványügyi szakemberek könnyebben végezhessék a munkájukat a járvány kitörése esetén.

Horvátországban június végén szabadult el újra az új típusú koronavírus okozta járvány, miután az első hullám végén a napi esetszámot már szinte minimálisra sikerült csökkenteni. Június 15-én az aktív esetek száma mindössze 7 fő volt, jelenleg viszont 978 – a járványgörbe ugyanolyan meredek emelkedik, mint tavasszal, amikor a legszigorúbb karanténintézkedéseket bevezették. Július 3-án 96 új fertőzöttet regisztráltak, ami elérte az április 1-i negatív rekordot, a most bejelentett 117 fő viszont meg is haladja.