Húsvéthétfőn a kora reggeli órákban hat újabb repülőgép landolt Budapesten, 5 millió 300 ezer maszkot, 6 millió kesztyűt és 86 ezer izolációs köpenyt hoztak Pekingből és Sanghajból – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel.

Szijjártó Péter azt írta a közösségi oldalán, hogy a vírus nincs tekintettel az ünnepeinkre, ezért a Kína-Magyarország légihídnak húsvétkor is üzemelnie kell, a kórházak, a rendelők, valamint a rendőri és katonai egységek egészségügyi eszközökkel történő biztonságos ellátásáért.

Fotó: MTI/Botár Gergely

Kitért arra is, hogy a kínai vámszabályok tovább szigorodnak a minőségre vonatkozó előírások garantálásáért, mindezekhez alkalmazkodva történik az újabb szállítmányok előkészítése.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Úgy fogalmazott: „Húsvéthétfőn különösen nagy tisztelettel gondolunk azokra, akik a világjárvánnyal szembeni egészségügyi védekezésben vesznek részt és azokra, akik ebben a nehéz helyzetben gondoskodnak hazánk biztonságáról”. Az ő munkájukhoz feltétlenül szükséges, hogy a védőfelszerelések beszerzése folyamatos legyen – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Legutóbb két napja írtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon arról, hogy 5 repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

MTI/BPK – Képek: A Kínából érkezett újabb egészségügyi védőfelszerelés-szállítmányt pakolják ki a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 13-án – Fotó: MTI/Botár Gergely