Gyanúsítottként hallgatták ki annak hétéves kisfiúnak a napközis tanárnőjét, aki még januárban, mogyoróallergia miatt lett rosszul az egyik újpesti iskolában. A pedagógusok a mentők helyett a szülőket értesítették, ők indultak el a gyerekkel a kórházba. A kisfiú azonban egy közeli benzinkúton meghalt.

Mogyoróallergiája volt a kisfiúnak

Mogyoróallergiája volt annak a 7 éves kisfiúnak, aki januárban halt meg az egyik újpesti benzinkúton. A gyerek a Fóti út melletti iskolában tanult, ahol egy születésnapot ünnepeltek. Az osztály tanulói tortát fogyasztottak az ünnepségen, a sütemény pedig mogyorót tartalmazott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hányni kezdett

A kisfiú, amint megette a tortáját, azonnal rosszul lett. Hányni kezdett, az iskola pedig értesítette a szülőket, akik azonnal autóba ültek és a helyszínre érkeztek. A gyereket az édesanyja a kezében vitte ki az autóba, és el is indultak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Segítséget kértek a kúton

Sajnos nem jutottak messzire, mert a benzinkútnál már kritikus lett a gyerek állapota. A szülők kétségbeesve rohantak be a shopba, és segítséget kértek. Ekkor érkezett a mentő.

Nem tudták megmenteni

A mentősök közel 2 óráig küzdöttek a gyerek életéért, de sajnos nem sikerült megmenteni. A kisfiú a Fóti úti MOL kúton halt meg.

Nem tudni, miért nem hívták a mentőt

Az eset után az iskola igazgatója nem akart nyilatkozni, így nem válaszoltak arra a kérdésre sem, hogy a mentők helyett miért a szülőket értesítették, miután rosszul lett a kisfiú.

Kihallgatták a napközis tanárt

Az eset után fél évvel gyanúsítottként hallgatták ki a hétéves kisfiú a napközis tanárát– tudta meg a 24.hu. A portál megkereste a BRFK sajtóosztályát, hogy érdeklődjünk, hol tart a nyomozás, és valóban van-e már gyanúsított az ügyben.

Folyamatban van a nyomozás

„A nyomozás folyamatban van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai egy 45 éves nőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nő szabadlábon védekezik” – írta a rendőrség.

Allergiás reakció

Alig egy hónapja, Déri Tibor, 4. kerületi polgármester a Facebook-oldalán számolt be arról az esetről, amely az újpesti Pozsonyi Óvodában történt. Egy kisfiúnál allergiás reakciót észleltek, de az óvónők lélekjelenlétének köszönhetően sikerült megmenteni a fiú életét. 

Ébredés után lett rosszul a kisfiú

“Ébresztésnél, fél 3-kor vettem észre, hogy Dávid furán néz ki. Ahogy felkelt az ágyból, megláttam, hogy ödémás a szeme, piros a szemfehérje és testszerte piros a bőre, azt hittem, hogy lázas. Mivel éreztem, hogy nincs láza, sejtettem, hogy allergiás reakció van nála. Megpróbáltam a szüleit hívni, de nem sikerült. 14.38-kor beadtam neki az Epipent, aztán hívtam a mentőket. Azt mondták, ha nem kapta volna meg a szurit, meghalt volna.”  – mondta az óvónő.

Minden újpesti intézetben van injekció

„Azért volt Epipen az újpesti óvodában, mert a januári tragikus eset után azonnal intézkedtünk az önkormányzatnál, hogy minden nevelési, oktatási intézményben legyen antiallergiás injekció. Azt kívántam, hogy az ampullák szavatossága a dobozban járjon le, mert az azt jelenti, hogy semmi gond nem volt” – írta Facebook oldalán Déri Tibor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fóti úti MOL kút, itt halt meg a 7 éves kisfiú – Forrás: Facebook/GoogleMaps