Újra apa lesz Bereczki Zoltán. A színművész és kedvese, Bata Éva az év második felére várja első közös gyermeküket. Bereczki Zoltánnak már vagy egy kislánya, aki a Szinetár Dórával kötött házasságából született.

Két éve szerelmes

Apa lesz Bereczki Zoltán. Az énekes-színész szerelmes két évvel ezelőtt Bata Évával, azóta boldogságban élnek. A két művésszel szinte madarat lehetne fogatni a boldogságtól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

„A hír igaz”

„Valóban igaz a hír. Mindenki nagyon boldog és mindenki nagyon jól van” – erősítette meg a Blikknek  a közös baba érkezését Bereczki Zoltán menedzsere, Ferenczi Orsolya, aki részleteket nem szeretett volna elárulni, ahogy Éva és Zoli sem kívánta kommentálni értesüléseinket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lemondta szerepeit

„Éva túl van az első trimeszteren, azaz a harmadik hónapon, így lassan már látható is, hogy babát hord a szíve alatt. Éppen ezért egy szakmai döntést is meg kellett hoznia, minden olyan színházban, ahol játszik, jelezte, hogy ha a következő hetekben, hónapokban, amennyiben beindul esetleg a színházi élet, akkor nem tudja vállalni a szerepeit, ugyanis egy sokkal nagyobb feladat vár rá idén” – mondta a színész pár egyik ismerőse.

9 éve vált el Szinetár Dórától

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra 2012 augusztusában tudatta a nagy nyilvánossággal, hogy házasságuk tönkrement és a válás mellett döntöttek. Akkor mindenki meglepett a hír, hiszen senki nem gondolta volna, hogy a házaspár súlyos problémákkal küzd.

Szinetár Dóra újra férjhez ment

A válásuk után Szinetár Dóra Makranczy Zalán színész felesége lett, azóta egy közös gyermekük is született.

A Centrál Színházban szerettek egymásba

Két évvel ezelőtt a Centrál Színház Igenek és nemek című előadásának próbáin kezdődött Bereczki Zoltán és Bata Éva szerelme. „Akkor volt egy pillanat, egy kézfogás, amit nemcsak a tenyeremmel éreztem, hanem a gerincemen is végigfutott. Nem tudtam, hogy ebből szerelem lesz, de reméltem” – mondta korábban Bereczki Zoltán a hot! magazinnak.

Mindketten keresték az igazit

Miután kiderült szerelmük, egyik kollégája ezt mondta róluk: „Olyanok, mint két szerelmes kamasz, imádják egymást. Rájuk fért már ez a szerelem, mert az utóbbi években ezen a téren egyikük sem volt szerencsés. Éva és Zoltán is kereste az igazit, de talán éppen emiatt mind a ketten kellően felkészültek egy normális kapcsolatra”.

Teca, a kocsmáros

Bata Évát A mi kis falunk című sorozatának Tecájaként, a dögös kocsmárosként ismert meg az ország. A 32 éves színésznőt láthattuk a 2018 decemberében bemutatott BÚÉK című romantikus vígjátékban, a Testről és lélekről, a Tiszta szívvel és a Veszettek című filmekben is.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Ez is érdekelhet

Az RTL-es Mi kis falunk olyan népszerű, hogy a forgatás helyszínén, Pilisszentléleken, a mínusz 6 fokos hidegben is sorban állnak Teca kocsmájánál

Kiemelt kép: Bata Éva és Bereczki Zoltán – Forrás: MTI/Mohai Balázs