Jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki 2019 februárjában azzal fenyegetett meg egy ukrán diplomatát, hogy megöli – közölte a fellebbviteli főügyész.

Egy előadással kezdődött

A Központi Nyomozó Főügyészség 2021 februárjában emelt vádat a bölcsész-kutató foglalkozású, középkorú férfi ellen, akit Ukrajna budapesti nagykövetsége arra kért fel, hogy tartson előadást az ukrán diplomácia megszervezésének századik évfordulóján.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elhalasztották

A vádlott előzetesen előterjesztette előadásának tervezetét, azonban a diplomáciai képviseletről azt közölték vele, hogy azt – a témaválasztására tekintettel – egy későbbi nyelvészeti konferencián adja elő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Felhúzta magát

Az előadás elutasítása miatt a férfi 2019. február 1-jén – majd 5 nappal később ismét – e-mailben ukrán nyelven levelet írt a nagykövetségnek, amelyben az őt ért igazságtalanságra hivatkozva azzal fenyegette meg Ukrajna Magyarországon szolgálatot teljesítő első osztályú titkárát, diplomatáját, hogy megöli.

Elsőre enyhébb büntetést kapott

A Fővárosi Törvényszék 2021 augusztusában első fokon bűnösnek mondta ki a vádlottat nemzetközileg védett személy elleni erőszak miatt, és három hónap börtönbüntetésre ítélte, amelyet egy év próbaidőre felfüggesztett.

Még mindig nem kell börtönbe menjen

Az ügyészség szigorúbb ítéletet várt el, ez bekövetkezett. Az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség indítványával egyetértve a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés előkészületében, és egy év börtönbüntetést szabott ki rá, amelyet két év próbaidőre felfüggesztett.

Ez is érdekelheti

Lassan 200 ezren jöttek már Ukrajnából a háború elől

Kedd reggelig 178 894 ember érkezett Magyarországra Ukrajna felől az öt határátkelőhely valamelyikén – közölte a kormányszóvivő. Keddig a katasztrófavédelem 3252 embernek – köztük 1780 gyermeknek – biztosított szállást.

Milliárdokat költ a kormány a menekültekre

A segélyszervezeteknek nyújtott hárommilliárd forintos támogatás mellett mintegy kétmilliárd forint értékű támogatásról döntött a kormány az ukrán oldalon maradók megsegítésére. A Hungary Helps Programban biztosított 1,350 milliárd forint mellett 600 millió forint értékben segélyszállítmányt és katasztrófavédelmi eszközt is felajánlott Magyarország.    

Címlapfotó: Wikipédia, budapesti ukrán nagykövetség