A csütörtöki kormányinfón a gazdaságfejlesztési miniszter többek közt azt is bejelentette, hogy emelik a jövedéki adó, vagyis drágulhat a cigi és az alkohol is. A légitársaságok pedig utasonként 10-15 eurót fizetnének be a magyar költségvetésbe extraprofitként.

Légitársaságok különadója

A kormány tervei szerint a légitársaságoktól 30 milliárd forintnyi különadót szed be. Nagy Márton a kormányinfón azt mondta, hogy összesen 800 milliárd forint bevételre számít a különadókból. „Mi nem vesszük el a profitot, az extraprofitot vonjuk el” – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter, aki éppen ebből kifolyólag nem gondolja, hogy ezek a nagyon jelentős elvonások megjelennek a fogyasztóknál. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

30 milliárd

A légitársaságokat a világjárvány eléggé megviselte. A miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, ugyan még nem éri el az utasszám a 2019-es szintet, de idén már közelíthet hozzá. Ezért 30 milliárd forintos extra adót vár el a légitársaságoktól.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Utasonként fognak adózni

Nagy Márton szerint a gyakorlatban ez majd úgy néz ki, hogy utasonként 10-15 eurós adót vetnek ki minden olyan légitársaságra, amelynek járatai érintik Budapestet.

Drágul a cigi és az alkohol

Nagy Márton szerint nem adóemelések, hanem finomhangolások lesznek. Ebből jön össze a százmillió forint, amit az extraprofitadón felül be terveznek szedni. Növekedni fog a jövedéki adó, a népegészségügyi adó, és megváltozik majd a cégautók adózása is. Vagyis drágul a cigi és az alkohol is.

Nem a fogyasztókat érinti a különadó

Nagy Márton szerint az extrapfrofit-adó nevében is benne van, hogy csak extrát vonnak el, annak is csak a nagy részét. Szerinte részletes számítások különítik el a hosszútávú profitot az extrától, ezért sem lesznek áthárítva a fogyasztókra.

Őket érintik a különadók

  • A bankszektortól elvonják az extraprofitot, aminek éves összege 300 milliárd forint lesz. A kormány ezt idén és jövőre is beszedi
  • A biztosítói szektortól 50 milliárd forintot vonnak el
  • Az energiaszektorból (ahol az ár 2-4-szeresére emelkedett) 300 milliárd forintot vonnak. Itt főként a Mol érintett
  • A kiskereskedelmi szektortól 60 milliárd forintot vonnak el
  • A telekommunikációs szektor 90 milliárd forintot vonnak el, mivel a Covid-válság idején mindenki többet maradt otthon, többet netezett, több bevétel és profit keletkezett
  • A légitársaságoktól 30 milliárd forintot szednének be
  • A nagy gyógyszertáraktól 20 milliárd forintra számítanak
  • A reklámadó pedig 15 milliárd forint bevételt hoz a számításaik szerint. Ez összefügg a tévézéssel és a reklámozással

Orbán Viktor bejelentése

Orbán Viktor szerda este jelentette be, hogy a kormány úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot. Innen fizetjük majd a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségeit. Hozzátette: arra kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagykereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és légitársaságokat, hogy az extra profitjaik nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. Az intézkedések 2022-re és 2023-ra korlátozódnak.

Háborús helyzet

Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez. Ahogy vállaltuk, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is meg fogjuk védeni – mondta a kormányfő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: