Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta szívleállás miatt meghalt a Hungaroringen zajló 24. Szilveszter Rallye-n a mezőnyt felvezető előfutóként részt vevő Kaposi László.

Rohantak a mentők

„A szakszerű és azonnali orvosi segítség ellenére nem lehetett újraéleszteni. Halálát nem versenybaleset okozta. Kaposi László 59 éves volt. A verseny szervezői nevében részvétünket fejezzük ki a családnak, csapatnak és hozzátartozóknak” – olvasható a Szilveszter Rallye Facebook oldalán. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Búcsúznak a szurkolók

Mint megírtuk több százan búcsúznak a verseny Facebook oldalán Kaposi Lászlótól. Egyik ismerőse ezt írta: „Valószínűleg neki ez lehetett a legszebb halál, ha lehet ilyet mondani”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezzel az autóval versenyzett Kaposi László

Forrás: Facebook

Az utolsó pillanatban is a társát óvta

Kaposi László az életének utolsó pillanataiban is a társát védte, mert bár rosszul lett, minden erejével ügyelt rá, hogy biztonságos helyen álljon félre az utóval, annak érdekében, hogy a navigátorának ne essen baja, számolt be róla a Blikk.

Egy emberként gyászolják

Az 59 éves Kapos László egyébként már a 80-as évek óta közkedvelt tagja volt a ralis közösségnek, ők most egy emberként gyászolják az elhunyt pilótát. Csapatfőnöke, Doleschall István szerint a barátja emberi kvalitásai az utolsó versenyén is tökéletesen megmutatkoztak.

Megszólalt a csapatfőnök

„Mi a csapatnál nagyon jól tudtuk, milyen erő volt Laciban, mi vezérelte. Rettenetesen céltudatos, precíz, jó ember volt! Ez az utolsó útján történtekből is jól látszott: a lehető legbiztonságosabb helyre lehozta a gyorsasági szakaszról a navigátorát és a versenyautóját, miközben ő megpróbálta a leküzdeni hirtelen jött rosszullétét. A versenyzés mellett a társak biztonsága mindennél előbbre való volt számára, ezért kérte, hogy a futamokon előfutóként induljon. Ez komoly feladat, ő az, aki figyeli, ellenőrzi a pályát, a körülményeket, hogy a mezőny rajthoz tudjon állni. A nyolcvanas évek óta ralizott, versenyzett a sportág nagyjaival, az elmúlt időszakban viszont már hobbiszinten vezetett, nem bajnoki címekre hajtott, kis családi-baráti körrel járt a rendezvényekre” – mondta a portálnak Doleschall István.

30 év után kezdte újra

Kaposi László 2017-ben, több mint 30 év kihagyás után kezdte újra az autóversenyzést. Ekkor indult a Rallye2 Bajnokság P12-es géposztályának miskolci futamán. „A 80-as évek közepén autóztunk utoljára mezőnyben és akkoriból vannak még bőven szép és hasznos emlékeim. Az előfutói tapasztalatokon túl azért a bő három évtizeddel ezelőtt elsajátított dolgok is a segítették a dolgom az idénynyitó versenyen” – mondta a verseny után Kaposi László.

Felgyorsult a mezőny

“Pokolian felgyorsult a mezőny, hihetetlen tempó kell ahhoz, hogy lépést tarthassunk velük. Amikor volt egy olyan gyorsaságink, ahol nem volt semmilyen problémánk, akkor is azt éreztem, hogy ez már nem az, mint, ami régen volt. Ezek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, bár egy picit bánt, hogy nem sikerült előrébb végeznünk, még ha számoltunk is ezzel és jól tudom, hogy valamennyire azért már el is járt felettem az idő. 30 év nem múlik el nyomtalanul” – mondta 2017-ben adott interjújában az autóversenyző.

A nyakába borult a kislánya

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített nekem, nekünk abban, hogy újra a Rallye2 Bajnokság aktív résztvevői lehetünk. Köszönöm a navigátoromnak, Balázsnak, a szponzorainknak, a családomnak, akik maximálisan támogatják a törekvéseimet. Szenzációs a csapatunk. Kiemelném az én drága kislányomat, aki a célban a nyakamba borult már az autóban, úgy köszöntött a verseny végén. Már ezért megérte megszületnem és újra elkezdeni a rallye-zást – mondta akkor a rally2.hu-nak Kaposi László.

24. Szilveszter Rally

Idén 24. alkalommal rendezték meg a Szilveszter Rallye-t a Hungaroringen. A verseny össztávja 56 kilométer. A szervezők azt írták, jó hír az autóversenyek szerelmeseinek, hogy ezúttal még több kategória küzdelmeit figyelhetik majd helyben. Ezen a versenyen történt a tragédia, itt hunyt el 59 éves korában a székesfehérvári Kaposi László. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kaposi László – Forrás: Facebook/Szilveszter Rallye