Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk – ezt mondta Vágó István az ATV Csatt című műsorában. A DK elnökségi tagja – akit a kormánypártok oltásellenesnek neveztek és ezzel támadtak – hozzátette: nem oltásellenesek vagyunk, a „keleti vakcina ellenes” kifejezés már inkább kifejezi az álláspontjukat.

Nincs minden rendben?

Vágó szerint az előző napok eseményei, a kínai vakcinákkal kapcsolatos hírek, már kicsit igazolják, hogy nem feltétlenül van minden rendben a kínai oltóanyaggal. Példaként említette, hogy Müller Cecília kedden nyilatkozott a kínai oltás adagolásával kapcsolatban, vagyis a hivatalos szervek is foglalkoznak az üggyel – mondta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Emberek biztonsága

Vágó szerint nem igaz a műsor másik vendégének, Bencsik Gábornak a véleménye, hogy felépítettek egy kampányt a keleti vakcina ellen. Ez ugyanis szerinte nem politikáról, hanem az emberek biztonságáról szól.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem ad bizalmat a kínai oltásnak

A DK elnökségi tagja szerint bár egy kormányrendelet megkönnyítette az engedélyeztetést, ez nem ad bizalmat a kínai oltásnak. Vágó felidézte: gyógyszerész vegyészmérnökként pályája elején az engedélyeztetésekkel foglalkozott egy külkereskedelmi cégnél. Ezért mikor meghallgatta, hogy kínai és orosz vakcinákat fogunk behozni és azzal oltani, „égnek állt a hajam” – mondta, „mert akkor még nem volt engedély”.

Az égőket bavonják, ha nincs engedélyük

„A kínai karácsonyfaégőt bevonják a piacfelügyelők, ha nincs uniós engedélye, az oltásnak meg adunk engedélyt – mondott egy példát Vágó István. „Még jó, hogy felszólaltunk az ellen, mikor ugyanezt csinálták velünk, hogy mit oltanak belénk?” – folytatta a hasonlatát a DK elnökségi tagja.

Tudnak mindent

„Biztos vagyok benne, hogy a kórházban tudják, ha valaki meghal, kapott-e vakcinát, vagy nem. Mi miért nem tudhatjuk ezt meg? Kiderülhetne, hogy mennyire véd, mondjuk a kínai vakcina” – tette hozzá Vágó.

Orbán Viktor kínait kapott

Ahogy azt korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon február 28-án Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megkapta a kínai vakcinát. Müller Cecília korábban arról beszélt, fontosnak tartja, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, mert ezzel növelni lehet az oltási hajlandóságot.

Ezt mondta Orbán, miután megkapta a vakcinát

“Sárkány ellen sárkány” – mondta a miniszterelnök, miután megkapta a kínai oltóanyagot. Beoltása előtt az orvos azt közölte vele, hogy a kínai vakcinát tudják neki adni.

Áder János is megkapta az oltást

Azon a héten megkapta a kínai vakcinát a köztársasági elnök is, aki mielőtt beoltatta volna magát kikérte Szlávik János és saját háziorvosa véleményét is. Mindketten azt javasolták a politikusnak, hogy ne várjon más vakcinákra, hanem oltassa be magát minél előbb.

Minél előbb, annál jobb

Áder János az oltása után elmondta, hogy mindkét orvos azt javasolta neki, hogy “minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást”. A háziorvosa végül kínai vakcinát ajánlott neki.

Könnyen tisztázható lenne

Jó lenne, ha látnánk a tényeket! – mondta Rusvai Miklós virológus. Szerinte egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal gyorsan tisztázható lenne, hogy a kínai vakcinával beoltott honfitársainknak megnyugtató-e az ellenanyagszintjük. S ha nem, akkor arra reagálni kell.

Három adag

A szakember hangsúlyozta: az olyan elölt vírust tartalmazó vakcinák, mint amilyen a Sinopharm is, biztonságos, ártalmatlan készítmények. Az oltóanyag klinikai próbái alatt is több alkalommal három adagot adtak a vakcina-tesztelésén és így értek el vele nagy arányú védettséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.