Kalapács és olló is volt annál a 18 éves diáknál, aki hétfőn délelőtt minden előzmény nélkül többször is nyakon szúrta osztálytársát Budapesten, a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban. A rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt, aki nem tett vallomást. A legfrissebb hírek szerint az áldozat életveszélyben van. A budapesti nyomozók eddig 13 embert hallgattak ki tanúként.

Késelés a középiskolában

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, hétfő délelőtt Budapesten, a Hunfalvy Jànos Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban egy diák megkéselte osztálytársát. A 18 éves fiú a szünetben támadt rá társára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Drámába fordult a filmnézés

Kiderült: az áldozat, S. Samu a barátnője mellett ült, telefonon filmet néztek, amikor a támadó odalépett és nyakon szúrta a fiút. A történteket követően több tanteremben is bezárkóztak, miután megtudták, mi történt és a késes fiatal a folyosókon sétál – írja a Blikk. Végül a kiérkező rendőrök kapták el a diákot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A nyakán érte a sérülés

A sérültet a nyakán érte a szúrás, a mentők életveszélyes állapotban szállították a kórházba. A megtámadott fiú barátnője pánikrohamot kapott.

Pszichés problémák a háttérben

A Bertold nevű támadóról azt mondják, zavartan viselkedett az elmúlt időszakban. Néhány hete több tanár is jelezte a tanuló osztályfőnöke felé, hogy romlik az állapota, baj történhet. Két héttel ezelőtt pedig azt mondta a fiatalember, hogy valakit meg fog ölni.

Olló és kalapács is volt a támadónál

Hétfőn délután a rendőrség sajtótájékoztatót tartott az ügyről. Elhangzott: olló és kalapács is volt a támadónál. Az elkövető nem tett vallomást. Jelenleg is őrizetben tartják. A legfrissebb információk szerint az áldozat jelenleg is életveszélyes állapotban van.

Ennyit tudunk a történtekről

Megszúrta tanárnőjét

A napoban ítélték első fokon 5 év börtönre azt a győri diákot, aki 2019-ben fizika órán huszonhat osztálytársa előtt többször megszúrta tanárnőjét, mert az 3-ast adott neki. A matematika- és fizika szakos pedagógus életveszélyes sérülést szenvedett. A bíróság kimondta, a fiú azért akart végezni a pedagógussal, mert a szülők túl nagy elvárással voltak a fiuk felé és 4-nél rosszabb jegyet nem tudtak elfogadni.

Egyetemre akar menni

A diák, a bírósági ítéletig bűnügyi felügyelet alatt állt, próbálta a az életét folytatni. Tanult, előrehozott érettségit tett több tárgyból, mert szeretne továbbtanulni egyetemen. Minden vágya, hogy mérnök-informatikus legyen.

Beszámítják az eddigi büntetéseket

Az ítéletbe beszámítják a 2019. december ötödike és 2020. április huszadika között előzetesben töltött napokat. A fiatalember ezt követően mostanáig bűnügyi felügyelet alatt állt. Ezt is beszámítják az ítéletbe úgy, hogy négy bűnügyi felügyelet alatt töltött nap egynek felel meg a fiatalkorúak börtönében. A több mint 1 millió forintos bűnügyi költséget is a diáknak kell állnia. Körülbelül másfél év vár a késelő diákra a fiatalkorúak börtönében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: archív