A következő hónapokban jelentősen megújul a főváros buszflottája: a BKK megrendelésére, az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében májustól júliusig 75 szóló és 75 csuklós klimatizált, alacsony padlós és környezetbarát jármű érkezik Budapestre.

Két hónap alatt állnak forgalomba

A Budapesti Közlekedési Központ a nehéz gazdasági környezetben is kiemelt figyelmet fordít a fővárosi járműpark modernizálására: májustól júliusig 150 vadonatúj MAN Lion’s autóbusz áll forgalomba Budapesten.

Tavaly júniusban írták alá a szerződést

Eszerint az ArrivaBus Kft. biztosítja a szolgáltatás ellátásához a vadonatúj autóbuszokat, a szükséges személyzetet, továbbá a járművek üzemeltetését, karbantartását is. Ennek köszönhetően a járműpark megújítása, a szolgáltatás biztosítása forráskímélő módon valósul meg, hiszen nem jelentkezik a Fővárosnál egyszeri beruházási forrásigény, a BKK havonta a futásteljesítmény alapján fizeti a szolgáltatás díját.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Mercedes Citaro buszokat váltják majd

A BKK.hu közlemény szerint A hamarosan forgalomba álló szóló és csuklós buszok a korábban szintén az ArrivaBus Kft. tulajdonában lévő és általa üzemletetett Mercedes Citaro járműveket váltják a fővárosban. A BKK megrendelésére érkező járművek több ütemben kerülnek Budapest útjaira.

Nyár közepéig forgalomba állnak

Május, június és július 1-től is egyaránt 25 szóló és 25 csuklós busz áll forgalomba, így nagy mértékben javul a fővárosi közösségi közlekedés színvonala.

Mutatjuk melyik területeken számítson rájuk

A buszok elsősorban az észak-budai, észak-pesti és északkelet-pesti vonalakon, továbbá a 100E repülőtéri járaton fognak közlekedni

Ezeken a járatokon lesznek új buszok

május 1-jétől: 20E, 122E, 134, 147, 170, 196, 196A, 220, 270;

június 1-jétől: 30, 30A, 31, 104, 104A, 124, 125, 125B, 126, 126A, 131, 204, 230, 231, 231B;

június 17-étől: 100E;

július 1-jétől: 25, 96, 120, 296, 296A.

A főváros történetének egyik legnagyobb fejlesztése lesz

„A főváros történetének egyik legnagyobb járműparkfejlesztése zajlik – mondta a 150 új busz bemutatására szervezett sajtótájékoztatón dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója. „Az elmúlt hónapokban több száz vadonatúj autóbusz és több tucat trolibusz érkezéséről számoltak be a BKK szolgáltatói, amelyek közül az ArrivaBus Kft. május és július között 150 korszerű buszt állít forgalomba. Október közepén, a BKK legnagyobb belső szolgáltatója, a BKV jelentette be, hogy jelentősen korszerűsíti a buszparkját: az összesen 135 járművet számláló flottafrissítésnek köszönhetően teljes mértékben alacsony padlóssá vált a BKV autóbusz állománya. Az új járművek megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, így tökéletesen illeszkednek Budapest klímavédelmi stratégiájába

Sokkal kényelmesebb lesz

A forgalomba álló autóbuszok két-, illetve háromajtós kialakításának köszönhetően a járművek hátsó részében egy komfortos plusz ülőhely zóna jön létre, míg az első részben egy nagy kiterjedésű többfunkciós tér áll a kerekesszékkel és babakocsival közlekedő utasok rendelkezésére.

Világosabb, tágasabb tér

Az új buszok a korábbiakhoz képest világosabb és tágasabb utastérrel rendelkeznek, nagyobb teljesítményű légkondicionáló berendezéssel vannak felszerelve. A buszokon kialakított többfunkciós térnek köszönhetően a babakocsival és kerekesszékkel közlekedők számára is megfelelő méretű hely biztosított. A járművek kihajtható rámpával rendelkeznek, továbbá nagyméretű utastájékoztató monitorokkal, valamint az utasok biztonságérzetét növelő fedélzeti kamerarendszerrel vannak ellátva.

Jól illeszkedne Budapest hosszú távú stratégiájába

Az új járművek jól illeszkednek Budapest hosszú távú stratégiájába, amelynek központi gondolata a környezet- és klímavédelem, a fenntartható energiagazdálkodás, valamint az ökológiai lábnyom csökkentése. A nagy létszámú modern és környezetbarát járművek forgalomba állításának köszönhetően egyre többen szívesen veszik igénybe a közösségi közlekedés járatait.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: BKK.hu