Pokorni Lia és Elek Ferenc Válótársasán nevethetünk Vácott, a Sabbathsong Klezmer újévi koncertjét hallhatjuk az Urániában. Az Erzsébetvárosban az Emlékezés sétáján, a Budai Várban a Holtak és Habsburgok nyomán, a Vigadóban 150 év történelmében mélyülhetünk el. A Szimpla Kertben Közös Lábos, a Népszigeten Bolhapiac vár. Neil Young Sétány a Marczibányi téren kínál kellemes szórakozást.

Válótársas Vácott

Bár komoly témáról van szó, nem érezzük úgy, hogy ne beszélhetnénk humorral átszőve oldott módon, tragikus és komikus elemekkel kiegészített interaktivitással, pontosan azért, hogy a nézők számára újra egyértelmű legyen, hogy két pont között a legrövidebb út – bármilyen rögös néha – továbbra is a mosoly és a közös nevetés.

Interaktív szórakozás

Interaktív, szórakoztató, mégis elgondolkodtató darabot jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik voltak már magánéleti gödörben vagy előrelátó módon éppen szeretnék elkerülni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A főszerepben: Pokorny Lia és Elek Ferenc

Közös Lábos a Szimpla Kertben

A Közös Lábos programban minden héten más-más civil szervezet képviselői főznek a piacon kapható alapanyagokból, rendszerint egy húsos és egy vegetáriánus fogást. Az itt készülő ételeket adományért cserébe kóstolhatjuk, az érte adott adományt pedig az aktuális szervezet kapja céljai megvalósításához.

A CsodaCsoport Alapítvány javára

Január 16-án vasárnap az ebédből befolyó bevételt a Csoda Csoport Alapítvány javára fordítjuk.

Mottó: “Együtt, egy célért, a beteg gyermekekért!”

Az emlékezés sétája az Erzsébetvárosban

AZ EMLÉKEZÉS SÉTÁJA A BUDAPESTI GETTÓ FELSZABADULÁSÁNAK 77. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL. A SÉTÁT VEZETI – DEÁK GÁBOR. TALÁLKOZÁS az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár épülete előtt. VII. Csányi utca 5. vasárnap, 15 órakor. A megemlékezést követően, tisztelettel meghívják az emlékséta résztvevőit, A numerus clausus és a lányok című kiállítás megnyitójára. Helyszín, Csányi utca 5. Időpont: 17óra.

A 77. évforduló alkalmából

Fedezzük fel a Pesti Vigadót!

Megismerkedhetünk a több mint 150 éves épület történelmével és építészetével. A túra során az épület azon részei is bejárhatók, melyek a nagyközönség számára nem vagy csak részben látogathatók! A jegyárba beletartozik az idegenvezetés mellett valamennyi kiállítás megtekintése is.

150 év története dióhéjban

Bolhapiac és vintage vásár a Népszigeten

Szeretettel várnak a szervezők mindenkit január 16-án Újpest család- és kutyabarát bolhapiacán és vintage vásárán a Népszigeten. A kincsvadászat mellett a jól ismert 30 féle lángossal, fenséges óriáspalacsintával és természetesen frissítő italokkal is teljesebbé tehetitek az élményt.

Habsburgok és holtak – Séta József nádor nyomában a királyi kertekben és a nádori kriptában

A sétán a „legmagyarabb Habsburgként” emlegetett nádor, József Antal főherceg nyomába eredünk: megismerjük fél évszázados nádori tevékenységét és tragédiákkal teli családi életét. A Duna-partról indulva, a város legszebb panorámájában gyönyörködve eljutunk a Magyar Nemzeti Galériához. Itt rejtett ajtón át belépünk a páratlan szépségű Habsburg nádori kriptába, ahol a főherceg és családja alussza örök – bár sírrablóktól többször megzavart – álmát. Nyughelyük nemcsak azért különleges, mert a Habsburg család leszármazottjai a mai napig rendszeresen látogatják, hanem azért is, mert ez a királyi palota egyetlen, a második világháborút és az azt követő átalakításokat is túlélt, épen megmaradt része.

Habsburg Nádor kriptájában

A Neil Young Sétány a Marczibányi téren

Neil Young, a Crosby, Stills, Nash & Young szupercsapat talán leghíresebbike, a mai napig termékeny dalszerző, világjáró művész. Neve mára már fogalom. A woodstocki nagy nemzedék egyik utolsó nagysága. A Neil Young Sétány a kezdetektől a legújabb dalokig Sülyi Péter magyar fordításában énekli Young és a többiek híres és álomszép slágereit. Fellépnek: HUZELLA PÉTER, RÁTÓTI ZOLTÁN, TÓTH ISTVÁN. Ritmushangszereken kísér: CLEMENTE GÁBOR

HARASO a Sabbathsong Klezmer Band Újévi koncertje

Január 16-án vasárnap este 7-kor a SABBATHSONG KLEZMER BAND ÚJÉVI KONCERTJE az URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBAN. A vendégeink is hagyományainkhoz híven újra: Beke Farkas Nándor a Hungarikum 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, Lisztes Jenő a világhírű cimbalomművész és lesz meglepetésvendég is! 

Több mint klezmer 2022-ben is

Ingyenes programajánló

A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az akkreditált magyar reklámpiaci mérés (Gemius) szerint a forgalmas időszakokban már naponta 220 ezren olvassák. A programajánlókat tehát nálunk tényleg sokan látják. Jó hírünk van! Ha neked is van programajánlatod, szervezel egy rendezvényt, az éttermed új étlappal rukkolt elő, küld el nekünk az infókat és ingyen megjelentetjük, hogy tényleg sokan tudjanak róla. Fontos és hasznos infók programszervezőknek itt! Kiemelt kép: Facebook/vacidunakanyarszinhaz