Október közepén még színpadon állt Oszter Sándor. A Kossuth-díjas művész pénteken reggel hunyt el. A miniszterelnök is elköszönt tőle.

Égi társulatban

Éless Bélával már egy égi társulatban „játszanak”. „Akit nem felednek el és szeretettel gondolnak rá, az örökké él! – Így búcsúzik Oszter Sándortól jelenlegi színháza az Éless-Szín. A Kossuth-díjas művész október közepén még játszott a Kassai polgárokban.

A poszt

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A népszerű tévés sorai

Bakfitty – szólt Rózsa Sándor, és lovát ugratta. Egy ország nézte, tudta a kevésszavú magyar indián, a szegénymentő betyár minden mondatát, Hofi egy egész számot szentelt neki. Ő volt Oszter Sándor, akit egy csapásra ismert meg több millió néző. Éppen ötven éve történt. Ő maradt a generációs emlékezetben az örök betyár és már így is lesz – írta Rónai Egon a hivatalos közösségi oldalán.

Kiváló mesterem volt

Tanulj meg fiacskám komédiázni, tanulj meg kacagni, sírni ha kell! Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni, mert minden-minden csak komédia! Hálás vagyok neki mindenért. Igazán tudott élni! Az élet színskáláján mindent megmutatott. Tudom,ezután is mindig velem lesz – írta a lánya, Oszter Alexandra.

A jövő héten fellépése lett volna

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a halálhírét” – mondta Oszter Sándor halála után Nyertes Zsuzsa, akivel egy színdarabban épp férjet és feleséget játszottak, a jövő héten lett volna újabb előadásuk. Nemrég találkoztunk, tele volt energiával, élettel” – mesélte a színésznő a Borsnak.

Nyugodj békében

Orbán Viktor miniszterelnök egy képpel köszönt el Oszter Sándortól, ezen az áll, Isten veled, Betyárkirály!

Zenével

A Tankcsapda az Argo 2 című film zenéjével állított emléket Oszter Sándornak.

Az emberminiszter sorai

Megdöbbenve értesültem a hírről, miszerint tragikus hirtelenséggel elhunyt Oszter Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművészünk – írta Kásler Miklós.

Az MSZP volt elnök is fájlalja

Elment mindenki Rózsa Sándora. Nagyon fog nekünk hiányozni Oszter Sándor. Részvétem a családnak! – írta Mesterházy Attila.

Felesége tette közzé a halálát

Címlapfotó: Éless-Szín