Újabb magyar sztárpár jelentette be, hogy válnak: Kollányi Zsuzsi és férje három gyerek után döntöttek úgy, hogy külön folytatják.

Hét év után válnak

Kollányi Zsuzsi a közösségi oldalán jelentette be, hogy hét év után válik férjétől. Mint írja, a döntést közösen hozták meg, és három gyermeküket közösen tervezik nevelni a jövőben is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A baráti szeretet jegyében

„A férjem és én úgy döntöttünk, mostantól a baráti szeretet és nem a házasság zászlaja alatt szeretnék tovább nevelni a gyermekeinket” – fogalmazott az ismert énekesnő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Békében és nyugalomban

„Sok-sok dolog előzte meg ezt a döntésünket és hisszük, hogy ez így lesz a legjobb… Felhajtás helyett békében és nyugalomban szeretnénk elrendezni a magunk és a gyermekeink életét” – fűzte hozzá.

Három gyermekük született

Zsuzsi és Attila 2016-ban házasodtak össze, három gyermekük született: az ikrek, a négy és féléves Bence és Bálint, valamint a kétéves Bogdán. Sok mindent megéltek az együtt töltött hat év alatt: közösen építették fel az életüket, a karrierjüket.

Várandósan szerepelt

Az énekesnő 2018 áprilisában árulta el, hogy A Nagy Duettben várandósan szerepel. 2020 júniusában már a hatodik hónapban járt, amikor a közösségi oldalán bejelentette, ismét várandós, az ikreknek kisöccsük lesz.

Majkával énekelt

Kollányi Zsuzsi, Curtis és Majka 2016-ban még álomcsapat voltak, ám azóta sem Curtis, sem Kollányi nincs már Majka zenekarában. Kollányi Zuzsi helyére 2018-ban Nika került, aki ma már oszlopos tagja a csapatnak. Kollányi Zsuzsi és Majka nem váltak el jó viszonyban, de ez azóta már rendeződött a kapcsolatuk.

14 év után válnak

A BudaPestkörnyéke.hu írta meg, hogy 14 év házasság után elválik Peller Anna és Lukács Miki. Döntésüket a Facebookon, egy videóban tették közé. Az RTL műsorvezetői egy gyermekük született, azt mondták, továbbra is közösen nevelik kislányukat.

Nagyon szeretik egymást 

„Szeretnénk kijelenteni, hogy el fogunk válni, mert mindenkinek így lesz a legjobb. Nagyon szeretjük egymást, de körülbelül, mint a testvérek, ami csodálatos, viszont ahhoz meg fiatalok vagyunk, hogy így éljük le az életünket” – mondták az RTL klub műsorvezetői. 

Párterápiára is jártak

Anna és a Miklós házassága nem mostanában ment tökre. Közösségi oldalukon arról is beszélnek, hogy két éve válságban van a kapcsolatuk. „Jártunk párterápiára, sokat beszélgettünk, gondolkodtunk. Oda jutottunk, hogy soha nem akarjuk egymást elveszíteni, ezért azt gondoljuk, hogy ez a legjobb, amit most tehetünk”. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kollányi Zsuzsi. Fotó: 168ora.hu