Megromlott Navracsics Tibor házassága, sőt, már külön is él a a családjától. A Kereszténydemokrata Néppárt területfejlesztési minisztere 2006-ban kötötte össze életét jelenlegi feleségével. Ez már a második házassága. Navracsics lehet 2010 óta a negyedik kormánytag, aki válik.

17 éve mondta ki az igent

A Kereszténydemokrata Néppárt területfejlesztési minisztere tizenhét esztendeje mondta ki a boldogító igent, ám amíg korábban hosszú éveken keresztül büszkén hordta a jegygyűrűjét, a hivatalos fotóin jól látszik, hogy körülbelül tavaly május-június óta már nem viseli az ékszert. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A vagyonnyilatkozat szerint házas

Az idén januárban leadott vagyonnyilatkozatában ugyanakkor még arról számolt be, hogy házas, és a korábbi, illetve az új, tavaly júniusban vásárolt családi házában is csak 50 százalékban tulajdonos.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Átmenetileg külön élünk”

 „Nem válok, átmenetileg külön élünk. Mivel ez a családunk belügye, ezért a sajtó képviselőit arra kérem, legyenek tekintettel a gyermekeinkre, és tartsák tiszteletben a döntést. Köszönöm” – fogalmazott Navracsics Tibor a Blikknek eljuttatott e-mailben.

A Fidesz munkatársa volt

Navracsics és második felesége, Prevoz Anikó még 2006-ban kötötték össze az életüket a Pasaréti téri templomban. A menyasszonyról akkor mindössze azt lehetett tudni, hogy az abban az időben ellenzékben lévő Fidesz munkatársa volt. Később a Blikk írta meg, hogy a párthoz közeli Nézőpont Intézetnél helyezkedett el.

Tavaly tért vissza a kormányba

Navracsics Tibor a házasságkötése évében, 2006-ban lett az akkor ellenzékben lévő Fidesz parlamenti frakcióvezetője. A 2010-es kormányváltást követően miniszterelnök-helyettesnek, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszternek nevezték ki. A következő ciklusban rövid ideig külügyminiszter volt, majd az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa lett. A kormányba 2022-ben területfejlesztési miniszterként tért vissza.

Varga Judit is válófélben

Más kormánytagoknál sincs minden rendben otthon. A Budapestkörnyéke.hu írt arról, hogy elválik Varga Judit és férje, Magyar Péter. „Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért, írta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. korábbi vezérigazgatója a Facebookon és hozzátette: „A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak.” 

Korábban is írtak róla

A sajtóban egyszer már felmerült a házaspárral kapcsolatban a válás. A Blikk 2021 februárjában több forrásra hivatkozva azt írta, több mint egy évtizednyi házasság után válnak Varga Juditék, ám az igazságügyi miniszter akkor hevesen cáfolta a lap információit és úgy fogalmazott, hogy a családjuk ellen „összehangolt támadást” indított a sajtó.

Ingatlanügyek

Vargáék az utóbbi években ingatlanügyeikkel kerültek a címlapokra. Még 2021-ben derült ki, hogy a család 200 millió forintért vásárolt Budán lakásokat, erre 192 millió forint hitelt kaptak. Később a Telex írt arról, hogy tízmilliós csoktámogatást vettek fel a balatonhenyei házukra, noha a konstrukció lényege nem a nyaralók támogatása. Miután kiderült, hogy luxusnyalóra használták fel a falusi CSOK támogatást, Varga Judit azt mondta, a családdal azt tervezték, hogy a 150 lelkes településen élnek majd. Ez már akkor sem tűnt életszerűnek, hiszen két sikeres jogász miért is szeretne Budapesttől 160 kilométerre költözni.

Rogánék válása

A kormány háza táján nem Navracsics Tibor és Varga Judit az egyetlen, akinek az utóbbi időben tönkrement a házassága. 2019 novemberében jelentette be Rogán Antal, hogy elválik feleségétől, Cecíliától. Sokáig úgy tűnt, hogy a politikusnak harmónikus a magánélete. Cecíliával 12 évig voltak házasok, két közös gyermekük született, Dániel és Áron. Hogy pontosan mi volt az oka válásuknak, arról mai napig nem beszéltek. Tény, hogy Cecília azóta házasságot kötött Szendrei Dániellel, aki a eniszező Balázs Attila személyi edzője. Rogán Antal pedig feleségül vette Barbara nevű szerelmét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Navracsics Tibor. Fotó: archív.