Meglepetés fogadta hazaérkezése után a törökországi magyar mentőcsapat legfiatalabb tagját. A 19 éves Marcell másnap már iskolába ment, és gimnáziumi osztálytársai vastapssal és konfettizáporral fogadták.

Magyar mentőcsapatok Törökországban

Február 6-án hatalmas erősségű, a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A területen többezer épület a földdel vált egyenlővé, a romok maguk alá temettek többszázezer embert. Mint sok más ország, hazánk sem tétlenkedett: a mentőcsapatok azonnal megindultak a katasztrófa helyszínére. Összesen 167 ember, 29 keresőkutya utazott ki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meglepetés a gimnáziumban

Óriási meglepetésben volt része Mező Marcellnek hazaérkezése után. A 19 éves fiú, aki egy hétig segített a mentésben Törökországban, még tanul, épp végzős a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vastapssal fogadták osztálytársai

Az osztálytársai hétfő reggel konfettizáporral és vastapssal fogadták az iskola hősét, aki a Jászberényi Mentőkutyás Szolgálat tagjaként, a Baptista Szeretetszolgálattal vett részt a törökországi földrengés mentési munkálataiban. Az osztály „BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD MARCI!” táblát tartott a fiú elé, amit társai aláírásai és egy kis üveges ital díszített. 

A csapat legfiatalabb tagja

Marcell volt a 167 fős magyar mentőalakulat legfiatalabb tagja. Mindössze 19 éves és 5 éves labradorjával, Blackkel dolgozott a túlélők felkutatásában a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 csapatával, írta meg a Bors.

A nyerő páros

Marci és Black

35 embert mentettek ki

A magyar csapatok a keresőkutyák segítségével összesen 35 embert tudtak kimenteni a romok közül, a baptistáknak pedig nyolc áldozat köszönheti az életét a rengés által sújtott térségben. 

Kimentettek egy kislányt

Amint azt portálunk is megírta a helyszínről Novák András, az ATV tudósítója jelentkezett be, a közösségi oldalára feltöltött videóból kiderül, hogy a mentőcsapat egy kislányt mentett ki a romok alól, aki már 50 órája várt a segítségre. A Novák András által közzétett döbbenetes felvételen jól látható, hogy mindenki arra törekszik, hogy a pokrócba csavart kislányt biztonságba helyezzék. 

Csak könnyebben sérült meg

A megmentett kislány egészen elképesztő módon csak könnyebben sérült meg, csupán minimális orvosi beavatkozásra volt szükség. “Ahogy, Pavelcze Laci mondta, 10 órán keresztül dolgoztak azért, hogy kitudják emelni! HATALMAS KÖSZÖNET a csapat tagjainak!” – írta a videó mellett megosztott posztjában Novák András, aki meg is köszönte a mentőcsapatok emberfeletti teljesítményét.

Egy nagymamát is kimentettek

Egy nagymamát is kiemeltek a romok alól, az idős asszony közel három napot töltött egyedül a hidegben és a teljes sötétségben. Szerencsére teljesen jól van. Az asszonyt szintén a Baptista Szeretetszolgálat csapata emelte ki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Mező Marcell, a legfiatalabb csapattag. Fotók: Baptista Szeretetszolgálat/Facebook