Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter aláírta a két szomszédos ország védettségi igazolványainak kölcsönös elismerését. A részleteket ugyan még tisztázni kell, de tagadhatatlan, hogy ezzel megszűnt a lakosok egyik nagy problémája.

Elfogadják egymás igazolványát

A szlovák egyészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský aláírta a védettségi igazolványok elismerését Szlovákia és Magyarország között. A nagy hírt Gyimesi György szlovák parlamenti képviselő jelentette be a Facebook-oldalán – írja a Körkép.sk.

Még nem minden tiszta

„A részletek véglegesítését követően a két ország minisztériuma között napokon belül rendeződik a helyzet” – írta a politikus csütörtökön, tehát egyelőre még nem tudni, pontosan milyen feltételekkel fogják elfogadni a védettségi igazolványokat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mi kezdeményeztünk

A lap arról is írt, hogy a két ország közötti, a védettségi igazolványokra vonatkozó elismerést a magyarok kezdeményezték. Szlovákiában ugyanakkor még az egyes oltóközpontok által kiadott igazolványok formájának egységesítése is gondot okozott, egészen a múlt hétig.

Több ország is elfogadja a magyar igazolást

Magyarország már előzőleg is megállapodott más országokkal a védettségi kártya kérdésében. Elfogadják a magyar védettségi igazolványt: Bahrein, Csehország, Észak-Macedónia, Georgia, Horvátország, Mongólia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia és Törökország.

Védettségi applikáció helyettesítheti az igazolványt

Mint megírtuk, alternatív megoldást nyújt a védettségi kártya helyettesítésére a magyar kormány. Az EESZT applikáció kiváltja az okmányt, és ez elsősorban azoknak nyújthat segítséget, akik az első oltásukat már megkapták, de még nincsenek a védettségi kártya birtokában.

Érvényes az app is

A rendeletnek köszönhetően a vendéglátó egységek és más szolgáltatók érvényesnek tekinthetik az alkalmazásban szereplő adatokat, ugyanakkor azt, hogy valaki átesett-e a koronavíruson, azt továbbra is csak kártyával lehet igazolni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki azért kapta meg a védettségi kártyát, mert fertőzött volt, az nem válthatja ki az igazolványát az applikációval.

Senki sem rögzítheti az adatokat

Fontos, hogy a szolgáltatók bármikor elkérhetik ellenőrzésre a védettségi igazolványt, és a személyzet erre fel is van jogosítva, ám a kártyán és az alkalmazásban szereplő adatokat semmi esetben sem rögzíthetik.

Szálláshelyek is elfogadják

Az EESZT alkalmazását elfogadják a szállodák, a fürdők, az éttermek és a vendéglátóhelyek is. Az applikáció segítheti a jövőbeni utazások tervezését, hiszen az alkalmazás a kártyával egyyenértékű.

Ingyenes

Az EESZT appot androidos és IOS alapú rendszerekre is le lehet tölteni, és ez a szolgáltatóknak és a beoltottaknak sem kerül semmibe, mert az alkalmazás ingyenes. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: BPK-illusztráció