„Különböző emberek vagyunk, nem ugyanaz az értékrendünk, nem ugyanaz a fontossági sorrend az életünkben” – mondta Szorcsik Viki, amikor arról faggatták, miért ért véget a kapcsolata Szabó András Csutival. A színésznő és az üzletember románca nem tartott sokáig, és a felek már túl is tették magukat a történteken.

Nem volt közös jövőjük

A vártnál jóval rövidebb ideig alkotott egy párt Szorcsik Viki és Csuti. A színésznő és az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina volt férje kapcsolatáról még a nyáron kezdtek el pletykálni, aztán gyorsan kiderült, nincs számukra közös jövő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Különböző emberek vagyunk”

„Teljesen különböző emberek vagyunk, nem ugyanaz az értékrendünk, nem ugyanaz a fontossági sorrend az életünkben” – árulta el a színésznő egy interjúban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Amin nem lehet változtatni

„Azt gondolom, viszonylag hamar kiderül, ha valakivel nincs közös utunk és a jövőben nagy valószínűséggel ki sem tudna alakulni bizonyos okok miatt, amiken már nem akarunk vagy nem lehet változtatni.” – mondta Viki, aki ugyanabban a televíziós műsorban szerepel majd az előttünk álló időszakban, mint Csuti.

Már külön érkeztek

Szabó András a Farm VIP forgatása alatt került közelebb Szorcsik Vikihez, ám a kapcsolatuk néhány héttel ezelőtt véget ért. A színésznő és az üzletember a szakítás után a műsor sajtótájékoztatóján találkoztak először. Külön-külön érkeztek, és az eseménynek otthont adó étteremben is egymástól távol, külön társaságban foglaltak helyet.

Kerülték a szemkontaktust

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a közelmúltban, hogy Viki és Csuti ezen az eseményen igyekeztek tudomást sem venni a másikról, a szemkontaktust is kerülték, bár néha azért össze-összeakadt a tekintetük. Szorcsik Viki próbálta leplezni, hogy esetleg kínosan érezné magát, de úgy tűnt, ez nem mindig sikerül, mivel többször látszott rajta, hogy belül valójában mit érezhet.

„Nem bánom, hogy megéltem”

„Nem tagadom, bent fejben és lélekben is közel kerültem valakihez. Érdekes dolgokat mozgatott meg bennem, abszolút megvolt közöttünk a rezgés, a kémia, de mindennek van eleje és vége. Nem bánom, hogy ezt is megéltem, és nem tölt el rossz érzéssel, hogy mindezt most a nézők is látják majd, hiszen minden, ami ott velünk történt, az szép emlékként maradt meg bennem” – mondta Kulcsár Edina ex férje, aki hozzátette: bár jelenleg egyedülálló, nem keresi görcsösen a szerelmet, de szívesen ismerkedik.

Nyitottan ismerkedik

„Nem ragaszkodom ahhoz, hogy párom legyen, de nyitottan állok mindenhez, szívesen ismerkedem. Jelentkezők akadnak, kapok üzeneteket, kommenteket, ajánlatokat. Nem zárkózom el az online ismerkedéstől sem, bárhol találkozhatok olyan hölggyel, akivel kialakulhat valami. Személyesen úgyis kiderül, működik-e közöttünk bármi is – magyarázta Csuti.

Nem mutatta be a gyerekeknek

„Heti néhány alkalommal, de rendszeresen találkoztak, közös programokon vettek részt, de Csuti nem mutatta be Vikit a gyerekeinek, úgy érezte, erre még nem áll készen. Edina után volt egy kapcsolata, Ginát a gyerekeknek is bemutatta és azt a hibát még egyszer nem akarta elkövetni, hogy amíg nem biztos a kapcsolatban, a gyerekek elé tárja” – nyilatkozta korábban az üzletember egyik ismerőse.

Felvértezi magát

„Amikor találkozol valakivel és azt hiszed minden tökéletes, mert tényleg a szó szoros értelmében annak tűnik, majd alig kell hozzá pár hét és lehull a lepel, aztán meglátod, hogy az az ember, akit megismertél, nyomokban sem tartalmazza már azt a valakit. Nyilván sokakkal előfordult már. Én próbálom felvértezni magam az ilyenek ellen, de sajnos mivel túlságosan rajongó típus vagyok, a rossz megérzéseim ellenére is képes vagyok beleszaladni” – írta a szakítás után Szorcsik Viki a blogján. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csuti és Szorcsik Viki. Fotó: archív