Vidnyánszky Attila hétfő este az ATV-ben magyarázkodott a Nemzeti Színházban történt balesetben érintett két színész kártérítéséről. A vezérigazgató azt állítja, a színészek hibája, hogy nem kapták még meg a biztosító által felajánlott összeget, és szerinte Horváth Lajos Ottó felelőssége is felmerült a baleset kapcsán. Vidnyánszky szerint az ominózus előadáson Horváth Lajos Ottó egy másik irányba indult el, ezért zuhantak le a díszletről. A rendező azt is mondta, hogy valakik el akarják pusztítani a Nemzeti Színházat, ezért éri ennyi támadás az intézményt. 

Vidnyánszky kontra Szász 

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, Vidnyánszky Attila az Origónak adott interjújában azt állítottak, hogy a Nemzeti Színház két sérült színésze fejenként 5-5 millió forintot kaptak a baleset óta. Másnap, közösségi oldalán Szász Júlia tételesen bemutatta, hogy a hozzá beérkező pénzösszeg közel sincs az igazgató által emlegetetthez. Szász Júlia bejegyzése szerint a folyósított összeg a töredékét sem éri el a sajtóban emlegetett összegnek. Ezt tételesen le is vezette a szombat hajnalban megosztott Facebook-posztjában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Vidnyánszky megsértődött? 

Vidnyánszky Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorban hétfő este azt mondta, „ha havi lebontásban nézzük, nagyon tisztességesen kapnak. Nem nélkülöznek. Ahol tudtunk, segítettünk, már amennyire engedték” A vezérigazgató szerint fél éve mindenhonnan azt hallotta vissza, hogy ők nem fizetettek, most mégis kiderült, hogy fizettek. Vidnyánszky nem érti, Szász Júlia a posztjában például miért nem említette meg, hogy Horváth Lajos Ottóval szemben ő nem vette fel azt a 1,5 millió forintos kártérítési előleget, amit ajánlottak neki.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ennyit ajánlott a biztosító 

Vidnyánszky szerint a színészek nem reagálták le azt a 2,4 milliós összeget, amit a biztosító ajánlott, helyette inkább megfogalmaztak „egy nagyon jelentős, fejenként 7,6 millió kártérítési összeget”. Amikor viszont ehhez különféle számlákat és szerződéseket kértek be az érintettektől, Szász Júlia nem válaszolt, Horváth Lajos Ottó pedig kizárólag egyetlen, kis összegű számlát küldött a színháznak. Vidnyánszky Attila szerint Horváth Lajos Ottó eddig összesen 6 millió 300 ezer forintot kapott munkáltatójától, de a 2,4 milliós biztosítási ajánlattal ő sem élt.

Felmerült Horváth Lajos Ottó felelőssége

Vidnyánszky szerint a két színész esete között az a lényegi különbség, hogy Horváthnál felmerül a színész felelősségének kérdése is, viszont Szász Júliánál ilyenről nincs szó: „Juli ilyen értelemben tiszta, így ha lenne normális kommunikáció, nagyon hamar túllendülnénk és tudnánk fizetni.” Ezzel ellentétben Horváth Lajos Ottónál a felelősség elismerésében van vitájuk, ugyanis a színész tartotta a kezében a partnernőjét, s „nem oda lépett, ahova 33-szor és ugyanennyi próba alkalmával, és ahol a kollégái is cikázgatnak le-föl, hanem egy másik irányba indult el, és leesett”.

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia

Forrás: MTI

El akarják pusztítani a Nemzetit 

Vidnyánszky Attila szerint Szász Júlia irányába nagy a befolyás, a Nemzeti Színházon pedig nagy a nyomás, mert valakik “el szeretnék pusztítani ezt az intézményt. Ugyanazok az erők, akik ’65-ben fölrobbantották (a Nemzeti Színházat). Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága” – vélekedett az igazgató, akinek a megítélése szerint folyamatosan fogást keresnek rajtuk, emiatt a baleset kérdése is összefügg az általa felemlegetett ellenséges erők problémájával is, amelyek „meg akarják hurcolni őket”. 

Tüntettek ellene 

Megjegyezte, hogy délután volt egy „15 fős tüntetés a Nemzeti Színház előtt”, ahol „verseket, dalocskákat írogattak” róla. Szerinte erről szólt a tizenegy évük, így állandóan résen kell lenniük. Vidnyánszky a beszélgetés közben többször hangsúlyozta a két színésszel való korábbi jó kapcsolatát, majd azt mondta, „azt kívánom, hogy Horváth Lajos Ottó és Szász Juli is találjon magának olyan színházat, ahol jobban vigyáznak rájuk”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

NoÁr kiállt a színészek mellett

Molnár Áron noÁr A színész kiállt a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett művészek mellett. Szerinte az igazgató pártpolitikai csatateret kreált a magyar kulturális életből, és a kussolás váltotta fel a tehetséget, a szorgalmat és a kritikus gondolkodást. A színész szerint a Nemzeti Színház vezérigazgatója hazudott, amikor azt állította, hogy a novemberi balesetben megsérült színészek 5 millió forintot kaptak. Molnár Áron véleményét Vidnyánszky Attiláról ebben a cikkünkben tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Vidnyánszky Attila