Durva baleset történt a 11. kerületben kedd délután. Egy BMW sofőrje elrántotta a kormányt egy Peugeot elől és három utasával egy villanyoszlopnak csapódott. A benne ülő lányokat kórházba vitték. Közben a város másik felén, egy Renault tarolt a ferihegyi gyorsforgalmin.

Elé vágott a Peugeot

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál információi szerint a 11. kerületben a Budafoki úton haladt egy 1-es sorozatú, osztrák rendszámú, kétajtós fekete BMW a Rákóczi híd felé kedd délután. A belső sávban közlekedett, amikor a Hauszmann Alajos utcai gyalogátkelő magasságában egy fehér Peugeot a külső sávból elé vágott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szemből így nézett ki a BMW

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elrántotta a BMW kormányát

A fiatal lány sofőr megijedt, elrántotta a kormányt balra, ettől a BMW felszaladt az elválasztó betonszegélyre és az ott álló villanyoszlopnak rohant.

Csúnya lett a BMW

Megsérültek

A sofőr és két, szintén fiatal lány utasa, használták a biztonsági övet, elöl a légzsákok is kinyíltak, de ennek ellenére mindhárman megsérültek.

A rendőrök gyorsan megérkeztek

Kórházba vitték őket

Az egyik utas a bal vállán, a másiknak rögzítő kötést tettek a bal középső ujjára, őket még fogják röntgenezni, illetve a sofőrt is további vizsgálatokra kórházba szállították, a mentő megkülönböztető fényjelzéssel vitte el őket. 

Baleset a ferihegyi gyorsforgalmin is

Szinten kedd délután egy Renault Thalia tarolt a ferihegyi gyorsforgalmi út kispesti szakaszán. Először a KÖKI bevásárlóközpont magasságában, a Határ út felé haladva levitte egy szemből érkező Toyota visszapillantó tükrét, illetve a bal hátsó kerekének is nekiütközött. Azonban továbbhaladt befelé, majd a felüljáróról lefelé jövet megint áttért a bal oldalra, ahol először egy szemből jövő Ssangyong Tivolinak, majd egy Volkswagen Golfnak ütközött.

Villogó fények a helyszínen

Megpördült autó

A két szemből érkező autó vezetője próbálta elkerülni az ütközést, elrántották a szembejövő sávba a kormányt, ezért az autók jobb oldalai találkoztak egymással. A Ssangyong az ütközéstől megpördült, éppen a Renault mögött haladó másik Volkswagen Golf elé, így ez pedig a Ssangyong hátuljába csapódott.

Ennyi maradt a Thaliából

Kiszakadt kerekek

A szemből jövő Golf jobb első, a Ssangyong jobb hátsó, valamint a Renault-nak pedig a négyből három futóműve kiszakadt, akkorák voltak a becsapódások. A szerencsének, az autóvezetők jó reflexeinek köszönhetően, illetve annak, hogy a járművekben csak a férfi sofőrök ültek, a Renault vezetőjén kívül senki sem sérült meg, őt viszont kórházba kellett szállítani. Lehet, sőt elég valószínű, hogy rosszul lett, mert alkoholos befolyásoltság alatt nem állt, ez beigazolódott a helyszínen. A gyorsforgalmi utat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az Üllői úti kezdetétől a KÖKI-ig teljes szélességében le kellett zárni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.